A mókus család a világ közepén álló öreg tölgyfa odvában élte vidám mókuséletét. Mókuspapa és mókusmama szorgosan dolgozott, miközben nevelték négy virgonc kölyküket. Bojtosfül, Fürgeláb, Csillagszem és Picurka bizony feladta a leckét gondos szüleiknek, hogy rendre szoktassák őket.

Munkába indulás előtt a mókusszülők figyelmeztették gyermekeiket, hogy távollétük alatt rendesen viselkedjenek. Ne veszekedjenek, ne rendetlenkedjenek, hanem mindegyikük végezze el szépen a rászabott feladatot. Bojtosfül ágyazzon be, Fürgeláb készítse el a reggelit, Csillagszem mosogasson el, Picurka pedig rakja el a játékaikat. A kiskókusok mindent meg is ígértek, de amint szüleik kitették a lábukat a lakásból, hatalmas hancúrozásba kezdtek. A párnacsatát Fürgeláb kezdte, de Bojtosfül se hagyta magát, aztán Csillagszem és Picurka is bekapcsolódtak a játékba. Volt nagy visítozás, szállt a toll mindenfelé! Aztán repültek a plüssök, és más játékok is. A nagy hadakozásban kiborult a kosár, szanaszét gurult a télire gyűjtött dió, mogyoró. Az egész odú úgy nézett ki, mint egy nagy csatatér. Mikor jól kihancúrozták magukat, Csillagszem kinézett az odú ablakán.

– Hűha! Ott jön mókusmama és mókuspapa! Gyorsan rakjunk rendet! – kiáltotta.  

A kismókusok sebtiben nekiláttak a takarításhoz. A párnákat a takaró alá dugták, a plüssöket egykupacba dobálták, a szétgurult magokat a kosár alá rejtették, a szemetet pedig egyszerűen kisöpörték az odúból. Ártatlan képet vágva fogadták a szüleiket, mintha mi sem történt volna. Azok persze hamar észrevették a turpisságot.

– Nem lesz ez így jó gyerekek! Mindenki fogjon söprűt, lapátot, és fogjon hozzá a takarításhoz.

A mókusgyerekek pironkodva fogtak neki a munkának, de aztán egész belelendültek.

– Készen vagyunk! – jelentették büszkén a szüleiknek.

– Nem úgy van az! – pirított rájuk az apukájuk. – Mi lesz a szeméttel, amit kisöpörtetek az odúból? Gyorsan ereszkedjetek le a fáról, és csináljatok rendet körülötte is!

A mókuskák cseppet sem bánkódtak a feladat miatt, sőt! Vidáman csúsztak le a fa törzsén, és kezdték takarítani a környékét.

– Jaj, egy szellem! – kiáltott fel ijedten Picurka amikor egy nejlonzacskó meglebbent a szélben. 

– Az csak egy műanyag vacak! Ne ijedezz, hanem hozd ide, legalább lesz mibe tenni a szemetet! – nyugtatta meg Csillagszem.

Ekkor kétségbeesett zümmögés ütötte meg a fülüket. Egy eldobott üdítős palackból jött a hang.

– Segítsetek! Nem tudok kijönni! – kiabálta Dönci dongó a palack belsejéből.

– Minek másztál bele? Kell neked mindig torkoskodni! – dorgálták meg a mókusok, de közös erővel addig rázták a flakont, mire Dönci végre kiszabadult.

Dönci megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy bizony még sok mindent össze lehetne szedni, ami nem az erdőbe való. Felelőtlen emberek dobálták el azokat, és veszélyeztetik velük az erdő lakóit.

– Kevesek vagyunk ahhoz, hogy minden szemetet összegyűjtsünk! – sopánkodott Picurka.

– Hívjunk segítséget! – javasolta Fürgeláb.

Sebtiben összehívták az erdő lakóit. Jött is hamarjában mindenféle állat – süni, róka, szarvas, és hordták egy kupacba, amit találtak.Van egy ötletem! – állította le őket Bojtosfül. – Gyűjtsük külön csoportokba az anyagokat!

Így is tettek. Külön tették a papírt, a fémet, külön a műanyagot. A komposztálható hulladékot Guszti gilisztára bízták, hogy készítsen belőle porhanyós termőföldet. Éppen elkészültek, amikor hangos gyerekzsivaj ütötte meg a fülüket. Gyorsan fedezékbe vonultak. Kirándulók jöttek erdőbe, és észrevették a halomba rakott hulladékkupacokat.

– Ez a sok szemét hogy került ide? – néztek egymásra csodálkozva. – Legjobb, ha kivisszük az erdőből, mielőtt még bajt okoznának!

Azzal zsákokba rakták az anyaguk szerint összekészített kupacokat, és elszállították. Az állatok örömmel bújtak elő rejtekhelyeikről. Megdicsérték a mókusokat, hiszen az ő ötletük volt a takarítás, aminek következtében nem csak az odújuk, de még a tágabb környezetük is megszépült.