Vendéget vár Csiga Csilla,
díszes úri népet.
Újrafesti csúcsos házát –
ken rá lilát, kéket.

Árokpartján a cincérek
kíváncsian lesték,
elég lesz-e a nagy házra
az a kevés festék.

Kanyarog a színes ecset,
alakul a minta,
hamarosan el is fogy már
a hupikék tinta.

– Féloldalas lett a házam,
akárhogy is nézem.
Kinevet majd minden rokon,
ó micsoda szégyen.

– Ki látott már ilyen kastélyt? –
vihog Bolha Bence.
– Azt ajánlom, hogy a csúcsát
kicsit jobban kend le.

Inci koma halkan cincog:
– Csinos leszel kedves,
ha a házad bal felére
néhány kunkort festesz.

– Dehogy kunkort, virágszirmot,
kankalinos csokrot,
az majd szebben ékesíti
ezt a kedves otthont –

cserreg vígan szarka asszony,
s hogy még jobban lássa,
lejjebb szállt egy lágyan ringó
cserszömörce ágra.

– Akárhogy is gúnyolódtok,
ilyen lettem, tessék…
sajnos itt, a bal kanyarban
elfogyott a festék.
 
– Néhány színes festékpacni,
attól leszel boldog?
Fuss utánam, s egykettőre
megoldom a gondod!

Felhúzza a nyúlcipőjét,
eliszkol a kisnyúl…
mögötte a csiga kislány
egyre jobban izgul.

– Futnék én, ha lábam volna,
ám ilyen az élet,
haslábammal araszolva
bizony el nem érlek.

Visszalépett Tappancs Tódor,
s óvatosan fogva
elvitte a kicsi csigát
egy bodzabokorba.

– Kerülj beljebb, drága hölgyem,
válogass csak, tessék!
Van itt málna, cipőpertli,
szivárványszín festék…

– Sose láttam ennyi szépet,
ilyen csuda boltot! –
kacag vígan Csiga Csilla,
s felhőtlenül boldog.

Másnap aztán vendégeit
teljes díszben várta –
csak úgy fénylett virágszirmos,
szivárványszín háza.