Sejtelmes fény ragyog,
szikrázó jégcsapok
csüngnek a házakon
reggelente.

Hallgasd a szél dalát!
Hócsipke, dérkabát…
ez való télen
a fenyvesekre.

Száz kémény füstölög,
tölgyesek, bükkösök
álmodnak hó alatt
szenderegve.

Nézd a domb oldalát!
Hósipka, hókabát,
hópaplan simul
a végtelenre.

Ág rezdül reszketőn,
hó hull a hegytetőn,
hócsipkét ringat már
minden faág.

Hófelhős ég alatt
hóbortos szél szalad,
halk nótát dúdol;
az ünnep dalát.

(2013. január 05.)

 

Felhőkből
puha pihe leng,
elkél a
ruha idelent.

Hócsizma,
sapi, nagykabát…
s élvezzük
a tél dallamát!

Suttoghat
fülünkbe a szél,
nem baj, ha
hazáig kísér.

Nincs fázás,
se fogvacogás,
nézzétek,
a tél mily csodás!

(2012. december 16.)

 

Ropog a hó,
ropog a hó.
Csipkednek a fagyok!
Kertek alatt,
kertek alatt
üresek a padok.

Nénikék a házakba húzódtak.

Pici láng,
pici láng,
ablakokban gyertya.
Pici láng,
pici láng!
Jaj, de jó is volna,
ha kis falum,
kedves falum
istenáldott karácsonyi csendje:
világméretűvé kerekedne!

 

Zúzmara-tüske  
sarjad a fán.
Nyargal a porhó,
siklik a szán.
Hízik a Balaton,
látszik a lehelet,
„jönnek a minuszok”,
s jönnek a gyerekek.

Illan a pára,
dermed a dér:
jégen a sítalp
nem sokat ér!
„Korcsolya? Az igen –
mondja egy apuka –,
ám ami igazán…:
az biz’ a fakutya!”

 

Bár neve: ember,
hóból a lába,
hóból a törzse,
hó a ruhája.

Tán nem is ember!
Vagy talán mégis?
Meg sose moccan,
tudja a szél is.

Két szeme: két gomb,
répa az orra.
Szén-mosolyáért
Pisti csufolja.

Karjai ágak,
ég fele néznek!
Hessegetik a
széncinegéket.

 

Csillan a napfény,
tükrös a jég,
víg zene hallik,
hangos a tér.
 
Fiúk és lányok
kéz a kézben,
vidáman futnak
körbe a jégen.
 
Lebben a sál és
csillan a szempár,
boldog a mosoly
nevet a száj.
 
Ha a gong szól
és pislog a fény,
az ifjúság hada
nyugodni tér.

2009.

 

Kesereg nagyapó:
– Gyerekek, nagy a hó!
A kiskert véginél
szinte már égig ér.
Mondjátok, ki látott
ily cudar világot?

Mosolyog nagyanyó:
– Ez a hűs takaró
átölel, betakar,
nem fut el egyhamar.
Szikrázón, fehéren
paplan a vetésen.

(2010. január 10.)

 

Kéksapkájú cinegének
igen nagy a gondja,
nehezen kerül ebédje
téli zimankóban.
 
Ide-oda röppen bátran,
bízva, reménykedve,
hátha rátalál  mezőknek
rejtett kincseire.
 
Keres, kutat földön, fákon,
és egyszer azt  látja,
út szélén egy csipkebokor
hívja uzsonnára.

 

– Hódara, fehér dara, diri-darahó…
mondjátok, ha ilyen hullik, ugyan, mire jó?
Lehet rajta úgy síelni, mint a friss havon?
Siklik-e majd rajt’ a szán, vagy tapad-e vajon?
 
Megpaskolva, kerekítve gömbölyödik-e?
Gyúrj egy labdát, hengerítsd, és gyorsan lökd ide!
– Lepereg a tenyeremből, s nem is gyúrható,
inkább néhány hófelhőnyi pihe volna jó.
 
Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó…
tudjuk, hogy a csillám-paplan mi mindenre jó.
Markoljuk fel, gömbölyítsük, hajrá gyerekek!
Nézzétek, hogy egyre dagad, ahogy hempereg!
 
Vigyorog a hóemberünk, nagy az izgalom,
hómanócskák hancúroznak itt, a friss havon.
Hanyatt fekve csodálják, a holdfény hogy ragyog,
s ott sorjáznak hűlt helyükön a hó-angyalok.
 
Hódara, diri-dara, nem kellesz ide,
repülj felhő, hozz friss havat, fürgén, izibe”!
Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó
terüljön a domboldalra, mert szánkózni jó!
 
(2012. január 13.)

Dér Janó, a jégmanó,
a jéghegy tetején lakott,
jégvárában minden jég volt,
vagy ha nem, hát megfagyott.

Jégből volt a ruhásszekrény,
jég a szőnyeg, jég a polc,
jég az asztal és a szék is,
jég a könyv is, mind a nyolc.

Jégágyának jég a lába,
jégpehely a paplan rajta,
jégkocka a párnácskája,
fején jég a hálósipka.

Jégkása az eledele,
jégcsapból az itala,
mégsem fájdult meg a torka,
bár hideg volt, mint ő maga.

Jég a feje, jég a teste,
jég a keze, lába,
jégből volt a szíve is,
nem is volt barátja.

Hangulata is jeges volt,
nem szeretett senkit,
mérgelődött, morgolódott
napkeltétől estig.

Egyszer aztán jött a tavasz
tündérlány képében,
meglátta a jégmanó,
s megdermedt mentében.

Ilyen szépet addig ő
még sohasem látott,
pedig igen jól ismerte
a nagy jégvilágot.

Melegség öntötte el
egész szívét, lelkét,
a forróláz is kirázta
szegény fagyos testét.

A hirtelen fellángolás
nem vezetett jóra,
Dér Janóból nem maradt más,
csak egy szív alakú tócsa.