Az Óperencia kulturális hírlevél és magazin elkészítésében nagyon sok segítséget kapok Tóthárpád Ferenc kőszegi költőtől, írótól és szerkesztőtől. Itt felsorolt műveit Pápai Éva, Markovics Ágota és Varga Nárcisz képei illusztrálják. (Az alábbi linkek magyarországi internetes könyvesboltokba vezetnek.)

Aki figyelmesen nyomon követi a kortárs hazai irodalmat, annak ismerősen csenghet Tóthárpád Ferenc neve. A sokoldalú alkotóként közismertté lett szerző járatos a zene világában, alkalmanként fest, helytörténeti munkákat közöl, és mindenekelőtt ír, prózát és lírát egyaránt. Legjelentősebb művei ez utóbbi műfaj keretei között születtek, s ezen belül is érdemes kiemelni kisgyerekeknek szóló verseit. Ezekből találunk egy csokorra valót Szivárványból vánkost kötetében is, amelyben – hűen önmagához – a klasszikus versfaragó hagyományok folytatójaként jelentkezik, nagyban merítve a magyar népköltészet gazdag hagyományköréből, mind versei formai megoldásait, mind tematikáját illetően. A válogatásban helyet kapott – elsősorban kisiskolás korosztálynak szánt – költeményeinek, mondókáinak különlegessége, hogy azok ezúttal rovásírással lejegyezve is olvashatóak a színes rajzokkal illusztrált oldalakon. Ez utóbbiakról a könyv végén Hosszú Gábor írt rövid tájékoztatót, kiegészítve a speciális betűkészlettel és latin betűs olvasatukkal.

Ízelítőül szeretnék megosztani Veletek egy verset Tóthárpád Ferenc Szivárványból vánkost című könyvéből:

Körtánc

Lép a Tavasz,
s átnyúl a Nyárba.
Õsz követi,
csosszan utána.

Fagyba karol,
szél a nyomába’,
baktat a Tél,
fárad a lába.

Lép a Tavasz, kuncog a Nyár,
csosszan az Õsz, Tél hezitál.
Együtt járják, mégis oly egyedül!
Körtáncukhoz senki se’ hegedül.

A könyvek megtalálhatók a könyvesboltokban, illetve megrendelhetők (a többi között) a következő helyeken:

Tóthárpád Ferenc legújabb könyvei:

a_tel_ajandekaA tél ajándéka Antológia

Téli versek és mesék gyerekeknek

TTK, Debrecen, 2010.
Illusztráció: Bálint Mariann

Megrendelés a Tóth Könyvkereskedéstől

tucsokTrixi könyvek:  Tücsök Prücsök, a csónakos és Tücsök Prücsök tüzet ugrik

Illusztráció: Őszi Zoltán.

Megrendelés

Óarany énekÓarany ének (Gyermekversek – Mikulás, Luca-nap, karácsony, illusztrálta Varga Nárcisz, Kőszeg, 2009.)

Megrendelhető a szerzőtől.  Ára 1300 Ft + postaköltség

Álomba ringatóÁlomba ringató/ Trixi könyvek (Gyermekversek, illusztrálta Kállai Nagy Krisztina, Bp., 2009.)

Előjegyezhető a Bookline-hu oldalon.

Szivárványból vánkost

A Könyvtárellátó Kódex Könyváruházában (V. Honvéd u.)
A Püski boltokban (Központ: 1126 Bp., Krisztina krt. 26.)
A Szkítia üzletekben (Vidéken: Veszprém, Debrecen, Szeged…) és a Hazai Porta weblapon

Rendelhető a kiadónál: Unicus Könyvműhely (Tel.: 70 361-3732). Drótposta: unicus@freestart.hu

PilletáncBába és Társai Kft. (közel a lap aljához található)

Kútkávára magot teszekAbaBook.hu vagy Bookline.hu

CsillagigézőBookline.hu

Madárszárnyon – megrendelhető a szerzőtől: totharpad.ferenc@gmail.com (500 Ft + postaköltség)

Csillog – villog karácsony /Antológia

Készüljünk együtt a karácsonyra ezzel a kedvesen illusztrált könyvvel, melyben a kortárs szerzők írásai között megtalálhatók Tóthárpád Ferenc versei is.

Óvodai ünnepek /Antológia – Tóth Könyvkereskedés

Kiadó: Tóth Könyvkiadó
Terjedelem: 208 oldal
ISBN: 9789635966615
Ára 1 500 Ft

Évnyitótól évzáróig /Versek, mesék ünnepeinkhez (Antológia) – Tóth Könyvkereskedés

Kiadó: Tóth Könyvkiadó
Terjedelem: 344 oldal

Ára: 1 500 Ft

alommanoboritoÁlommanók jönnek /Antológia –  Tóth Könyvkereskedés

Felnőtteknek:

HajszálrepedésekMagyar Menedék Könyvesház, Püski-Masszi Könyvesház

Ára, közvetlenül a szerzőtől /kérésre dedikálva/ 1 500 Ft + postaköltség – totharpad.ferenc@gmail.com.