Mindenki szerette a gondnokot. Igazán kedves, jóravaló ember volt, bárki segítségért fordulhatott hozzá, ha csak módjában állt, mindig készségesen megoldotta a felmerült problémát.
A házban lakók apró, ügyes-bajos dolgait ő intézte, így mindenkivel kapcsolatba került.
Ezért is fordulhatott elő, hogy amikor kiderült, téli szabadságáról vírusos megbetegedéssel tért haza, az összes lakót karantén alá helyezték.
Se ki, se be. A lakóknak a lakásaikon belül kellett tartózkodniuk, vásárolni se mehettek ki. Élelmiszerrel való ellátásukban segített ugyan a helyi önkormányzat szociális szolgálata, na de mégis.
Közeledett a karácsony. Karácsonyfát kellett volna venni, és ezt mindenki saját maga szereti kiválasztani. Azután az ajándékokat is be kellett szerezni – ezt csak nem bízhatják másra?!
A legnagyobb gondot azonban mégis a házbeli gyerekek okozták.
Mindenki őket sajnálta. Milyen szomorú lesz, ha szegényeknek elmarad az idei karácsony. Nem lesz karácsonyfájuk, míg a többi osztálytársuk, a téli szünet után, eldicsekedik majd azzal, milyen hatalmas, szépen díszített fájuk volt ebben az évben.
Karácsonyfát pedig az önkormányzat se tudott biztosítani. Szerencsére, az ajándékokat a gondos szülők már jó előre megvásárolták, csak a fa hiányzott.
Ekkor jött az ötlet – és kitől mástól, mint a szegény gondnoktól. Neki amúgy is lelkiismeret-furdalása volt, hiszen kivételesen – ugyan nem szándékosan -, ő okozta a házbeliek problémáját.
Személyesen már nem érintkezett a lakókkal, de telefonon megüzente, felajánlja a lépcsőházban álló hatalmas fikuszt karácsonyfának. Ő nevelte két évtized óta, mindig nagyon féltette, nehogy megsérüljön, elszáradjon, de most nem ez volt az elsődleges, hanem hogy a háznak legyen karácsonyfája.
A lakók felváltva mentek ki a folyosóra, és hozott mindenki azt, ami éppen kéznél volt otthon. Így került a fikuszra pattogatott kukoricából fűzött lánc, mint ahogy az az igazi karácsonyfákon is szokott lenni, valamint a vékonyabb hajtásokra – persze, óvatosan, nagyon vigyázva arra, nehogy megsérüljenek -, egy-egy habkönnyű, üvegből fújt karácsonyfadísz.
Végül valaki – sejthetően a harmadikról Kovács apuka, aki elektroműszerész volt – egy színes égősort hozott, és a tarkabarka üvegégőkkel tette tökéletessé a karácsonyfává vált öreg fikusz látványát.
A „fa” alá azért ajándék is került.
Jobb híján finom aprósütemények, édes meg sós változatban. Mivel ez most a ház közös karácsonyfája volt, személyre szóló ajándékra senki nem számított. Azt amúgy is a családtagjaitól kapja az ember – majd egyszer, később, talán szilveszterkor, amikorra véget ér a karantén.
A karácsonyfává vált öreg fikusz mégis elhozta a karácsony érzetét, élményét. Látványa örömmel töltött el mindenkit, hiszen – a bezártság ellenére – megmutatkozott, hogy a ház lakói összetartók, és valóban „jók” tudnak lenni, jót tudnak tenni, ha a szükség úgy hozza.
És – többek között – erről szól a karácsony, a szeretet ünnepe…
De hogy senkiben ne maradjon kétség, elmondom, a karantén szilveszterre valóban véget ért, és – a nagy riadalom ellenére -, a lakók közül senki nem betegedett meg, kedvelt gondnokuk pedig szerencsésen felépült.