Megérkezett az Újév,
elfutott a régi.
Nincs oly futóbajnok,
aki utoléri.
Búcsúztattuk tánccal,
trombitával, dallal.
Többé sosem látjuk,
új év jött, új hajnal.
Újévet elsőként
köszönti Télapó.
Ajándéka: csupa
csillogó jég és hó.
Korcsolya, sí, szánkó
száguld jegen, havon.
Piros rózsa virul
a gyermekarcokon.
De várja már haza
Télapót a lánya.
Felcihelődik hát,
indul nemsokára.

Tavasz az új vendég,
barátja az évnek.
Felcsattan a fákon
fülemüleének.
Új zöld ruha rajta.
Friss, fehér hóvirág,
lila kökörcsinek
fejét koszorúzzák.

Az ő ideje is
lepereg már lassan,
itt is, ott is a Nyár
vidám hangja harsan.
Libbenő a lépte,
a szemei kékek,
mert az ég óriás
kék tükrébe néztek.
Hirtelen eltűnik,
észrevétlen, csendben.
Pár szál rózsa búsul
utána a kertben.

A vendégjárásnak
vége-hossza nincsen.
Valaki kopogtat,
keze a kilincsen.
Őszanyó kocog be
bőven megrakodva:
szőlő, szilva, alma —
mind a hátán hozza.
Mind a hátán hozza,
sorban széjjelosztja,
zörgő diójára
nincs már semmi gondja.
Azután útra kel,
fáradtan búcsút int.
Türelmetlen topog
Télapó odakint.