Megcsörrent a mobiltelefon. Fürge, a kisegér vette föl:
– Szia Nagymama! Most nem mehetünk hozzád, mert karatéban vagyunk!
– Ka-ran-tén-ban! – javította ki anyukája.
– Karanténban karatézunk! – nevetett Fürge – De te maradj otthon! – darálta a szöveget, amit napok óta hangoztatott az Okos Egér Tv és Rádió.
– Én is akarok a nagymamával beszélni! – kapta ki Fürge kezéből a telefont Cin-cin, a húga.
– Nekem add ide! – ugrott közéjük Fecó, a bátyjuk.
– Nem adom! – kiáltotta Fürge, és már kezdődött is megint a csihi-puhi birkózás, visítás.
– CSÖNDET! – dörömbölt át a falon Durcás bácsi, a kandúr. – Nem hagyják pihenni a szegény öreget! 
– Pszt! Csendesebben! – csitította a kisegereket az anyjuk – Mindenki a dolgára, egy, kettő!   
Amióta kitört a Macskajaj járvány, és nem mehettek ki otthonról, a három egérgyerek sokszor hajba kapott.
Fecó már egériskolába járt, és egy ideje számítógépen tartotta a kapcsolatot tanáraival. Most éppen matematika órája volt.
„Mennyi sajtja volt Farkincának, ha az öccse megevett háromszor annyit, mint amennyit a kishúga, de egy negyeddel kevesebbet, mint a bátyja, a maradékot pedig felfalta Élesköröm, a macska?” – szólt a feladat.
– Brrr! – rázkódott össze Fecó. – még a gondolattól is irtózott, hogy az a behemót nagy fenevad hozzáférhet az sajtjukhoz.
– Fürge elsős volt, de most ő is otthon tanult. A tanító nénije sms-ben küldte neki a tananyagot: „Írj egy sor sajtlyukat!”  – Anya, hogy kell lyukat írni? – értetlenkedett Fürge.
– Rajzolj egy sor karikát egymás mellé, az jó lesz. – magyarázta az anyukája.
– Addig én mit csináljak? – kérdezte Cin-cin, aki óvodás volt még, és halálra unta magát, amíg bátyjai az iskolai feladataikkal bíbelődtek.
– Foglald el magad, amíg a testvéreidnek segítek! – válaszolta az édesanyja.
Cin-cin térült-fordult, kiment a konyhába, és kiskosarába rakott mindenféle finomságot.
– Elviszem a nagymamának – gondolta, és kilopakodott az ajtón. Összehúzta magát, amennyire tudta, hogy észrevétlen elosonjon Durcás kandúr ablaka alatt.  Hiába minden, az öreg macska észrevette a kisegeret.
– Hova, hova hegyesorrú? – kérdezte gúnyosan.
Cin-cin halálra rémülve válaszolta:
– A nagymamámnak viszek ennivalót, mert nem jöhet ki a karatéból.
– Ha-ha-ha! A karanténra gondolsz? Hát igen, a Macskajaj járvány miatt be lesz zárva a lakásába egy darabig, akárcsak én.
– Durcás bácsinak se szabad kijönni az utcára?
– Nem bizony, pedig már elfogyott minden tartalékom! Sajnos nincs, aki segítsen, az én unokám nagyon messze lakik. – sopánkodott.
Ekkor egérmama nézett ki aggódva az utcára.
– Cin-cin! Merre vagy kislányom?
– Képzeld anya, Durcás bácsinak elfogyott az ennivalója, és nincs, aki hozzon neki!
– Szívesen segítünk! Mondja meg szomszéd, hogy mire van szüksége. – ajánlotta fel egérmama.
– Valóban megtennék? Igazán kedvesek! – válaszolta elérzékenyülve a macska.
És ettől fogva az egércsalád vásárolt be Durcás kandúrnak, akinek zsörtölődésére már csak a neve emlékeztetett.