(Zizi, az energiamanó meséi)

– Jó reggelt, hétalvók! Brekeke! Iszkiri gyík! Lepke Lenke! Ébresztő! Keljetek fel! – brekegte Béka Réka a patakpartról, hogy felébressze barátait.
– Mhmm! Hagyjál békén! – morogta mérgesen Iszkiri gyík, és a másik oldalára fordult.
– Még alszom! – nyafogta Lepke Lenke, és mélyebbre fúrta magát a harangvirág szirmai közé.
– Ne lustálkodjatok már! Hasatokra süt a nap! Felkelni, egy-kettő! – biztatta barátait tovább Béka Réka, és friss vizet fröcskölt feléjük a patakból.
– Hé! Nem ér locsolkodni! Nincs Húsvét! – tiltakozott Iszkiri.
– Hagy abba a fröcskölést Réka! Nedves szárnyakkal nem tudok repülni! – kényeskedett Lepke Lenke, de Béka Réka nem hagyta magát lerázni.
– Tudjátok-e milyen jeles nap van ma? – kérdezte.
– Mi? Nyeles nap? Milyen nyeles nap? – kérdezett vissza Lepke Lenke, félreértve a kérdést.
– Nem nyeles, hanem JELES! Azt jelenti, hogy fontos nap, olyan ünnep féle! – magyarázta Réka.
Iszkiri gyík felkapta a fejét a hírre.
– Valakinek talán a születésnapja van? – kérdezte érdeklődve.
– Langyos, langyos! – rejtélyeskedett somolyogva Béka Réka – Ma van a Föld napja.
– Miféle földé? Azé a vakondtúrásé, ahol napozni szoktam? – kérdezte lekicsinylően.
– Ha-ha-ha! – nevetett Réka – Még hogy vakondtúrás! A Föld annál sokkal, de sokkal nagyobb!
Erre már Lepke Lenke is felélénkült:
– Én tudom! A Föld egész a nádasig tart! Amikor fölrepülök az ötszáz éves tölgyfa tetejére, akkor ellátok a patak túlsó oldalára. Na, ott a nádasnál van a világ vége!
– A Föld olyan nagy, hogy nem láthatjuk a végét. Legfeljebb a felhők érzékelik a méreteit, amint úsznak az égen, meg a repülők, amik néha itt zúgnak el a fejünk fölött. – mondta Réka.
¬- Hűha! – ámuldozott Réka ¬– Egyszer majd én is fölrepülök olyan magasra, hogy lássam a föld határát!
Iszkiri gyíkot is felvillanyozta az ötlet:
– Én meg elfutok a világ végére, és lenézek a széléről!
Béka Réka ezen jót mulatott:
– No, az érdekes lenne! A Földnek sehol sincs vége, mert a Föld gömb alakú!
– Olyan, mint egy tojás? – kérdezte Iszkiri gyík, és a saját születésére gondolt. – Egyszer majd kikel belőle egy kicsi Föld fióka?
– Ó, dehogyis! A Föld belsejében nem fióka van, hanem, izzó láva, ami időnként kitör a tűzhányókból.
– Arról már hallottam! – okoskodott tovább Iszkiri. – Őseim, a dinoszauruszok gyakran találkoztak vele. Sokszor megégette a talpukat.
– Bizony, még ma is előfordul a Földön vulkánkitörés, de sokkal ritkábban. – nyugtatta meg barátait Réka.
– Akkor mihez hasonlít a legjobban? – érdeklődött tovább Lepke Lenke.
– Olyasmi, mint egy hatalmas, színes labda.
– Milyen színű?
– Az űrből nézve kék, a tengerek és a levegőréteg miatt, ami körbe veszi. Földanyának is nevezik, mert ritka, élettel teli bolygó!
– Mi-migó? – huncutkodott Iszkiri.
– Nem „migó”, hanem bolygó. Égitest, ami a Nap körül kering. – magyarázta türelmesen Béka Réka.
– És mikor áll meg?
– Soha! Csak kering és kering megállás nélkül. Emiatt változnak az évszakok, mert mindig más oldalát mutatja a Nap felé.
– Nem szédül el?
– Nem bizony, pedig keringés közben még forog is a saját tengelye körül! Ezért váltják egymást a nappalok és az éjszakák.
– Én is szeretek pörögni, forogni! – lelkesedett Lepke Lenke – Játsszunk mi is Napot meg Földet!
– Stipi, stopi, én leszek a Nap! – vágta rá Iszkiri.
– Jó, akkor én meg a Föld leszek. – hagyta rá Lenke, és elkezdett keringeni és forogni Iszkiri körül. Két kör után azonban megtántorodott.
– Hű, de elszédültem! – sóhajtotta meginogva.
– Vigyázz, mert könnyen eleshetsz a nagy pörgés-forgásban! – figyelmeztette Réka, majd így folytatta:
– Gyerekek! Ideje munkához látni! Segítsünk Földanyának, hogy egészségesebb legyen!
– Miért? Beteg talán?
– Van elég baja szegénynek! A Föld tüdeje az erdő, de egyre kevesebb van belőle, ezért nehezebben lélegzik, gyárak füstjei mérgezik, hőemelkedése van, a tengereit és a vízpartjait elborítja a műanyag szemét és emiatt sok állat elpusztul.
– Ó szegény Földanya! Ez tényleg komoly baj! – sopánkodott Lenke.
– Ha a Föld nagy, mi meg kicsik vagyunk, akkor is tehetünk érte valamit? – kérdezte Iszkiri elgondolkodva.
– Persze! Sok kicsi sokra megy! – válaszolta biztatóan Réka.
– Mégis, mivel gyógyíthatnánk meg a Földanyát? – érdeklődött Lepke Lenke.
– Először is, nézzünk körül a saját környezetünkben, és tegyük rendbe azt! – javasolta Iszkiri.
– Takarítsuk ki a patakot, mert tele van szeméttel! Nem győzöm kerülgetni a sok hulladékot úszás közben. A múltkor is felsértette a lábam egy törött üveg! – panaszolta Béka Réka.
– Én meg majdnem beleszorultam egy eldobott üdítős palackba! – sopánkodott Lenke.
– Mert neked mindenbe bele kell nyalakodnod! – heccelődött Iszkiri.
– Ne vitatkozzatok! Inkább gyerünk, szedjük ki a szemetet és válogassuk külön! Amit lehet, hasznosítsunk újra, a többit rakjuk a szétválogatós gyűjtőkbe! – indítványozta Réka.
– Ültessünk fát is a Földanya tiszteletére! – kiáltotta lelkesen Lepke Lenke.
– Ez is jó ötlet, csak fogjunk már hozzá!
Elkezdték húzni, vonni a patakba ragadt hulladékokat, de nehezen boldogultak vele.
– Mi ehhez kicsik, és gyöngék vagyunk! – bizonytalanodott el Lenke. – Segítségre van szükségünk!
Iszkirinek hirtelen eszébe jutott a megoldás:
– Hívjuk el Zizit, az energiamanót! Ő biztosan tud valami megoldást!
– Ó, ahhoz tudni kellene a varázsigét! – sóhajtotta Lenke, de Réka már közbe is vágott:
– Én tudom! Háromszor el kell mondani egymás után, hogy „Zizi, gyere izibe!”
A barátok háromszor megismételték a varázsigét, s ekkor egy sistergő, gomolygó ködoszlopból előlépett Zizi, az energiamanó.
– Sziasztok Pajtikák! Ti szólítottatok? Jól hallottam, hogy a varázsigémet kiáltottátok?
– Igen, mi hívtunk kedves Zizi manó.– válaszolták a barátok.
– Mit tehetek értetek? – kérdezte a manó.
– Ma van a Föld napja. Szeretnénk valami jót cselekedni a Földanyáért, de kicsik és gyengék vagyunk, segítségre lenne szükségünk! Tudsz nekünk segíteni?
– Megpróbálhatom, de előbb mondjátok el, mi a tervetek. – kérte a kis csapatot Zizi manó.
– Szeretnénk kitisztítani a patakot és ….
– …. és különválogatni a hulladékot, meg újrahasznosítani is, amit lehet …
– … meg facsemetét is szeretnénk ültetni a Földanya tiszteletére! – vágtak egymás szavába türelmetlenül.
– No, mindent csak szép sorjában! Nem könnyű, amit kértek, mert ehhez eszközökre van szükség, de szerencsétek van, mert elhoztam a varázs-zsákomat. Abban minden benne van, amire szükségetek lehet. Mondjátok velem együtt a varázsigét:
„Csiribí, csiribá, ákom-bákom,
teljen meg a varázs zsákom!”
– A barátok Zizi manóval együtt elmondták a varázsigét. Ekkor zúgás-búgás, sistergés hallatszott, és csodák csodája, kinyílott a varázs zsák szája.
– Na, lássuk csak, mi van a bendőjében? – Zizi manó óvatosan belenyúlt a zsákba, majd egyesével kiemelte annak tartalmát. – Nézzetek ide! Van benne ásó, kapa, gereblye, és még egy locsolókanna is!
– Meg szemeteszsákok és kesztyűk!
– Még egy facsemete is! – örvendezett Lepke Lenke.
– No, akkor munkára fel! – biztatta a kis csapatot Zizi manó.
A barátok hozzáláttak a pataktisztításhoz.
– Ide süssetek, milyen kincset találtam! – kiáltott fel Iszkiri, amikor egy bakancsba harapott a gereblyéje. – Kitisztítom, kibélelem, és jó meleg kuckót készítek belőle télire!
– Ezt nézzétek! Tisztára jó darázs-garázs! – mutatott rá Lenke egy lyukacsos végű nádkötegre. – Kiszárítjuk, és már bele is költözhetnek a szárnyas, beporzó barátaim!
– Ez meg mit keres a patakban? – kérdezte Réka, miközben kipecázott egy ásványvizes flakont. – Jó lesz madáretetőnek – mondta és félretette a „még hasznosítható” halomba.
Így válogatták, rakosgatták a hulladékokat, közben a Locsi-Pocsi patak szépen megtisztult, s nevéhez méltóan vígan csörgedezett szabaddá vált medrében tovább-tovább a nagy folyó, majd még tovább a tenger felé.
– No, ezzel megvagyunk! – állapította meg elégedetten Iszkiri, és lerakta a gereblyét.
– Milyen gyönyörű tiszta lett a patak! Megint vígan lubickolhatok benne! – jelentette ki boldogan Béka Réka.
– A partjára pedig visszatérhetnek a vadvirágok, és akkor sorra kóstolgathatom az illatos nektárjaikat! – örvendezett Lepke Lenke.
– Ügyesek vagytok! Megdicsérlek benneteket! – mondta elégedetten Zizi manó.
– Most pedig ültessük el a facsemetét! – türelmetlenkedett Lenke.
– Nézzétek! Ide éppen jó lesz! – mutatott Réka egy helyre, ahol a vihar kidöntött egy öreg fát.
A varázs ásó, kapa és gereblye segítségével gyorsan kiásták a fácska helyét. Jól belocsolták a gödör alját, szórtak bele puha földet, beleállították a fát és alaposan megöntözték.
– Készen is vagyunk! Nőj nagyra kicsi fácska! – simogatták meg a törzsét biztatóan.
Lepke Lenke nagyot nyújtózkodott:
– Hú, de elfáradtam! Már alig érzem a szárnyaimat!
– Nekem pedig izomlázam lett! Pihenjünk egy kicsit!
Zizi manó azonban közbeszólt:
– Várjatok, még ne pihenjetek le! A legnagyobb varázslat még hátra van.
– A legnagyobb varázslat? Mi lenne az? – kérdezték a barátok izgatottan.
– Varázsoljunk egy valódi facsemetét, amit a gyerekek igaziból is elültethetnek!
– Jaj, de jó ötlet! Hogyan csináljuk?
Zizi manó meglengette a varázspálcáját:
– Mondjátok utánam a varázsigét háromszor:
Csiribí-csiribá, tarka csacska macska,
ez a kicsi csemete, legyen élő fácska!

A három jó barát Zizi manóval együtt elmondta a varázsigét, s lássatok csodát! Egy igazi, élő facsemete termett előttük, amit aztán a gyerekek elültettek a Földanya tiszteletére, és saját örömükre. Ezt a fát azután éveken át gondozták, féltve óvták, öntözték. Úgy vigyáztak rá, hogy még az unokáik is látni fogják!

(Zenésítsétek meg!)
Zizi manó induló

Süt a nap, vagy hull a hó,
a kedvünk mindig ragyogó,
energiánk kicsattanó,
mert itt van velünk Zizi manó!

Ne pazarolj, mert nem való,
nem minden eldobható,
sok lom hasznosítható,
mert itt van velünk Zizi manó!

Az energia megújuló,
a patakvíz, ha csobbanó,
a nap, a szél is csudajó,
mert itt van velünk Zizi manó!