Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
 
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
 
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.
 
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
 
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
 
Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
 
Keresi, kutatja,
repül gallyrul gallyra.
„Kis cipőt, kis cipőt!”
egyre csak azt hajtja.