Nyulacska már napok óta nyaggatta az anyukáját. Újra és újra feltette neki a nagy kérdést:

– Mama, mikor lesz végre tavasz? Olyan sokat fáztunk a télen, igazán melegedhetne már az idő. – Milyen jó is lenne napsütésben versenyt futni a szomszédos Tapsi család gyerekeivel, Fülessel, Nyurgalábbal és Bolyhosfarkúval. – Bújócskáznánk is, táncra perdülhetnénk a tavaszi szél kergette levelekkel, és minden nap más-más réten ebédelhetnénk az üdezöld, friss fűből. – Én már nem győzöm kivárni a tavaszt, inkább világgá megyek – nyafogott a türelmetlen nyulacska.

– Pedig kicsim, muszáj lesz várnod, mert ugyan a tavasz hírnököt küld, a hóvirágot és a zsenge ibolyát, de ők még nem bújtak elő a hó alól. Még kemény hópáncél borítja a földet, és a virágok is téli álmukat alusszák.

– Senki nem tudja megmondani, hogy mennyit kell még várni a tavaszra?

– Hát, esetleg Medve apó meg tudná jövendölni a tavasz eljöttét, de úgy láttam, semmi mozgás nem mutatkozik a barlangja környékén. Egyetlen mancsnyomot se lehet felfedezni a hatalmas málnabokor körül, ami a barlangja bejáratánál őrködik.

Nyulacskának azonban ennyi is elég volt. Tudomást szerzett egy általa eddig nem ismert dologról, mármint hogy a medve képes megjósolni a tél végét, és hogy mikorra várható a tavasz.

Mamájának persze nem mondta meg, hogy medvelesre megy, csak annyit vetett oda pár szóval:

– Átugrom Tapsiékhoz, megnézem, ők hogy viselik a hosszú telet.

Amikor a mamája már nem látta, a nyaka közé szedte a lábait, és neki iramodott. Futott, szaladt az erdő belseje felé, egyszer csak azonban megtorpant. Igazán nem is tudta, hogy fog szóba elegyedni a morgós kedvű Medve apóval, na meg a barlangja felé is csak egyszer járt a mamájával, oda se találna egyedül.

Ekkor eszébe jutott Bagoly úr, az erdő bölcse. Azt – mint mindenki az erdőben – tudta, Bagoly urat a nagy tölgyfán találja meg, mivel a bölcs madárnak ott van az oduja, de a nappalokat is ott tölti, a legvastagabb ágon gubbasztva. Vacsoráért is csak este szokta elhagyni az őrhelyét, tehát biztosan beszélhet vele, hiszen még alig múlt el az ebédidő.

És valóban, ahol sejtette, meg is találta Bagoly urat. Illedelmesen köszöntötte, majd azonnal a lényegre tért:

– Bagoly úr, mondja meg legyen szíves, hol találom Medve apó barlangját, és árulja el azt is, igaz-e, hogy a medve meg tudja jósolni a tél végét. És azt is tessék megmondani, ha találkozom a medvével, félnem kell-e tőle, vagy nem fog bántani?

– Kis barátom – kezdte Bagoly úr. A medvebarlang felé vezető utat megmutathatom.  Azt javaslom, ha odaérsz, bújj el a málnabokor mögé, és lesd meg, hogy viselkedik, mit csinál Medve apó. Aztán majd visszafelé jövet, nekem is számolj be arról, mit láttál. Akkor mindketten megtudjuk, meddig tart még a tél.

Nyulacska a tanácsnak megfelelően járt el. Bagoly úr útmutatásai alapján megtalálta a barlangot, és rögtön be is bújt a málnabokorba, mivel a barlang felől hangos morgás hallatszott. Közben, mintegy varázsütésre, kisütött a napocska, pedig napok óta nem volt benne részük az erdő lakóinak.

Alighogy kidugta felhőpárnája mögül kerek sárga korongját a nap, megjelent barlangja bejáratánál Medve apó. Felnézett az égre, majd hátra fordulva meglátta az árnyékát. Mérgesen morgott egyet az orra alatt, aztán bosszúsan visszacammogott a lakásába.

Nyulacska nem értette: miért ment vissza a barlangjába ez a morgós, öreg medve? Hiszen örülnie kellene, hogy kisütött a napocska! Ezzel bizonyára véget is ért a tél – gondolta.

De azért az ígéretéről se feledkezett meg. Hazafelé menet betért Bagoly úrhoz, és lelkendezve elújságolta, mit tapasztalt a medvebarlangnál.

– Bagoly úr, a napsütéssel ugye véget is ért a tél? – kérdezte Nyulacska.

– Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsalak. Medve apó a napsütésben meglátta a saját árnyékát, és – a mindentudók azt mondják -, megijedve a saját árnyékától bújt vissza a barlangjába. Ez azt jelenti, hogy visszaalszik, és bizony várni kell még a tavaszra. – Én biztos vagyok abban, hogy Medve apó sohasem ijed meg a saját árnyékától, viszont ha február 2-án süt a nap, a népi hiedelem szerint, hosszú lesz még a tél. – Várnod kell még Nyulacska a meleg időre, de addig is, javasolom, keresd meg a barátaidat, és töltétek el valami kellemes játékkal a tavaszig hátralévő időt.

Nyulacska így is tett, és amikor egy hónap múlva meglátta az első kék ibolyát kibújni a föld alól, már biztos volt benne, hogy nem sokára valóban beköszönt az igazi tavasz.