Tapsi karján vesszőkosár
–  benne festék, és ecset.
Nyargal ki, az erdőszélre,
hol majd tojást festeget.

–  Mi lehet e furcsa érzés? –
tűnődött el a kisnyúl.
Megfájdult a pocikája
–  napok óta úgy izgul.

Friss lóhere látványára
a kis kópé nagyot nyel.
Reggel óta csak egy szelet
sárgarépát majszolt el.

Lerakta a kosárkáját,
nem cipeli, mert nehéz.
Maradjon a bokor alatt,
amíg kicsit legelész.

Mohón falta a roppanó,
finom, ízes falatot.
–  Eszem még egy pár maréknyit,
aztán továbbszaladok.

Bokrok alján, erdőszélen
keres, kutat ügyesen.
–  Biztos van már tejes fű is.
Hamarosan meglelem.

Ennyi ízes finomságnak
akad, aki ellenáll?
Zöldül már a bokrok alja
–  olyan, mint egy tele tál.

Jobbra-balra fut a kisnyúl.
Itt is, ott jó falat.
Üde, zsenge, apró hajtás
nem csapja el a hasat.

–  Tele lett a kis pocakom,
szundítok egy keveset.
Behozom a lemaradást,
rövid utat keresek.

Rügyet bontó ágak hegyén
apró madár dala száll.
Lágyan ringó kósza szellő
faágak közt muzsikál.

Bokrok alján a kis Tapsi
mélyen alszik – mint a tej.
Mögötte egy fura alak
lábujjhegyen illan el.

Elütötték már az ötöt,
mire Tapsi felébredt.
Keresi az ecseteit,
és a színes festéket.

Futkos erre, szalad arra,
ám nyomára nem akad.
–  Hol keressem, hova tettem
a festékes kosarat?

Medve apó ballag arra,
kezében egy karkosár.
Halat fogott bele éppen,
patak parti malomnál.

–  Mackó bácsi! – szólt a kisnyúl.
–  Nem látta a kosaram?
Ecset, festék, minta volt benn’,
s a nevem is rajta van.

–  Nyuszi öcskös – szólt a medve –
reggel óta horgásztam.
Ilyen festős kis kosárkát
egész biztos nem láttam.

Keresd talán kicsit beljebb,
valaki tán meglátta.
Bizonyára nem veszett el
az a vesszőkosárka.

Szarka néne reppent arra
–  cserfes, pletykás asszonyság.
Talán tudja, hol keresse
kis Tapsink a kosarát.

–  Tudom, bizony! – káricsálta.
–  Róka Rudolf csente el.
Kifröcskölte a tölgyfákra.
s két mancsával kente el.

Odabökött a vén szarka
egy termetes tölgyfára.
–  Ezt a furcsa alakzatot
bizony Rudolf pingálta.

–  Szutykos munka ez a festés –
motyogta a kis róka,
majd az egész felszerelést
egy bokorba kidobta.

–  Szertefröccsent a sok festék,
széttörtek az ecsetek.
Csupasz manccsal tojásokat
festegetni nem lehet.

–  Ne keseregj! – szólt a cserfes,
bőbeszédű asszonyka.
–  Örülj neki, hogy nem lettél
rókáéknál vacsora.

–  Nahát! – szólt a kicsi nyuszkó.
–  Erre nem is gondoltam.
Pedig éppen ott szunnyadtam,
egy szomszédos bokorban.

Ezalatt az erdőszélen
nagy a nyüzsgés szüntelen.
Minden tojás teljes díszben,
mire Tapsi ott terem.

–  Hogy lehettél ilyen csacska? –
korholta a sok kisnyúl.
A sok mérges dorgálásba
Tapsi arca kipirul.

–  Szánom, bánom – szólt a végén.
–  Jóvá teszem a hibám.
Én húzom a tojásokat
reggel, majd a taligán.

Húsvét napján virradatkor
elindult a kis sereg.
Tapsi húzta a taligát
–  örült a sok kisgyerek.