Mint mikor a magokból zsenge csíra fakad,
úgy kezdődött számunkra az iskolai lét.
Lassan kezünk nyomán formálódtak a szavak,
megismertük az írás, olvasás örömét.

Rácsodálkoztunk egyaránt rosszra és jóra,
voltunk mintagyerek, s égetni való kamasz,
néha nem hallgattunk az okító, feddő szóra,
de tudtuk, a gaztett és a csíny nem ugyanaz.

Mert csínytevők lehetünk olykor mindahányan,
de a huncutság biztos kamaszkori tünet…
Tanulni, felelni is kell az iskolában,
ám az órák között feltölthet egy kis szünet.

Ha elkövettünk bármi pajkosságot, vétket,
tudjátok, az egyik sem gonoszságból fakadt.
Lehet, pár perc múlva már bántuk az egészet,
de nincs delete gomb, ami megtörtént úgy marad.

Emlékeztek tán, kedves, szigorú tanárok;
ti is voltatok bohó, rakoncátlan gyerek.
A vagányság sokszor jól jön, de néha átok…
Van, hogy az egyik szem sír, de a másik nevet.

Emlékké szelídül az együtt töltött idő,
amely a gyermekkorunk nyolc évét öleli át.
Volt kirándulás, ünnep, verseny, vetélkedő,
s minden tanár átadta tudása legjavát.

Akadt vidámság, derű, meg számtalan siker,
mely felértékelődik a múló évek alatt,
és hisszük, az igaz barátság sem tűnik el,
s az Eötvösben* töltött nyolc év megfelelő alap.

Ma egymástól búcsúzunk, nem a tanulástól,
mert több tudásra vágyunk és fejlődnénk tovább.
Hisszük, hogy a helyünket megálljuk majd bárhol
és felfedezünk számtalan, még rejtett csodát.

Sorsunkat mindnyájan saját kezünkbe vesszük,
tarisznyánkat vállra vetve most elindulunk.
Mivel az ösvényeink sokfelé vihetnek,
meglehet akad majd sokakkal közös utunk.

Törekszünk arra, amiért érdemes élni,
boldogságra vágyunk, s lám, előttünk az élet!
Fedezzünk fel, vagy építsünk, teremtsünk újat!
Hisszük, hogy hasznára leszünk e nemzedéknek!

2017. május 29.

* Az adott iskola neve behelyettesíthető.