Azt mondják, hogy csuda rég volt;
volt egyszer egy égi pékbolt.
Oly ragyogó, fényes volt,
mint egy ékes pékszer bolt.

Kalácsukba eleinte
csillagpor volt belehintve.
Később már a tejút porát
a krémbe is bezsupszolták.

Így sült ki a tejútkrémes,
csillagporos égi béles.
Míg a pékné kettőt lépett,
elhordták az égi népek.

Egy percig sem volt kétséges,
hogy ez nem lesz elégséges.
Mielőtt még kihunyt végképp,
egy szikrázó csillag fényét

begyúrták egy kis briósba,
mi megkelt vagy tíz kilósra.
Ám a Vénusz, az ebadta
reggelire nem befalta?!

Ekkor jött a mentő ötlet;
Holdsugárból lett az öntet,
fortyogott az égi pempő,
legyen krémből elegendő.

Pékjük sütött, s reggel, este
csillaglisztet szitált egyre,
mázat kavart, darát hintett
kemencéket melegített,

kavarta a tejútkrémet,
fogadta a sok vendéget.
Lám, az összes fényhabtortát
percek alatt szétkapkodták,

s a Fiastyúk az esti csendbe’
morzsáit mind felcsipkedte.
Ha felnézel, s ott a fényfolt,
nyitva tart az égi pékbolt.
 
Mert ez aztán a csuda bolt!
Kiflit, zsemlét süt a Hold,
s eltolva a felhő-vánkost,
mit süt a Nap? Kerek lángost.

(2013. április 27.)