Egyszer volt, hol nem volt,
Valóságos mese volt…

Valamikor messze-messze,
Ott kezdődött Názáretbe’,
Názáretnek városában,
Hétköznapi kicsi házban.

Mária aludt, s álmodott,
Körülötte angyalok.
Egyikük. Ím, hozzálépett,
Szép orcája napként fénylett.
Meleg fénye körülvette,
Simogatta, átölelte.
– Mária, Mária – szólt az angyal –
Szíved tele jósággal,
Hűséggel és szeretettel,
Áldani fog minden ember.
Gyermeket szülsz nemsokára
Vétkeseknek váltságára.
Ő lesz majd az út, az élet,
Ki követi, el nem téved.
Ennyit mondott a szép angyal,
S tovatűnt a virradattal.

Mária, amint felébredett,
Vőlegényéhez sietett.
József künn a mezőn várta,
Védőn zárta két karjába.
Boldog mosoly ült arcára,
Ő is ezt az álmot látta.

Telt az idő, múlt az idő,
Üzenettel egy lovas jő.
A királynak parancsára
Ki-ki térjen hazájába.

Útnak indult József, Mária
Betlehemnek városába.
Mentek, mentek szamárháton,
Hosszú volt az útjuk nagyon.

Késő este értek oda,
Betértek a fogadóba.
Meleg helyet csak ott kaptak,
Hol állatokkal együtt laktak.
Nem bánták ők, dehogy bánták,
A pihenést, jaj, de vágyták.
Ledőltek a friss szalmára,
Mint a király, puha ágyba.
Körülöttük juhok, kecskék,
Adtak nekik friss tejecskét.
Elszunnyadtak békességben,
A Teremtő védelmében.

Már éjfélre is járhatott,
Nagy villámlás támadott.
Vagy tán inkább csillogás,
Csillag fénye, nem vitás.
Most született fenn az égen
Arkangyalok gyűrűjében.
Erre riadt József, Mária,
Tudták, eljött az órája,
Mikor fiuk megszületik,
És Jézusnak neveztetik.

Mind, ki ébredt, öltött ruhát,
Látni akart éji csodát.
Vonzotta őket furcsa fény,
Tündöklő égi tünemény.
S a szállást, mint délben a Nap
Körbefonták a sugarak.
Sugarak közt angyalsereg:
Vigyázták a kisgyermeket.

A bámészok megtorpantak,
Megrendültek, térdre hulltak.
Fohász hagyta el ajkukat,
Magasba tartván karjukat.

– Ne féljetek! – szólt egy angyal –
Örüljetek tánccal, dallal!
Meglátjátok, majd e gyermek
Szabadulást hoz tinektek.
Az ő lelke olyan erős,
Minden sötétséget legyőz.
Hallgassatok szép szavára,
S jussotok lesz Mennyországra.

Ezenközben József, Mária,
Sírtak-rítak boldogságba’.
Karjukban az alvó Jézus…
Egyikük sem tudta még most,
Hogy életük történetét
Megőrzi több ezer év.

Karácsonynak szentestéjén
Tündököl a hit és remény,
Hogy majd egyszer angyal, s ember
Gondtalan él szeretettel.
Ám nem elég a hit és remény,
Tennünk kell a szeretetér’!
Kezdjük úgy, hogy Karácsonyra
Mosolyt adunk ajándékba…

Illusztráció: S. Bianka, 9 éves, Észak-Karolina