Senki sem kívánhatott volna szebb telet, mint amilyenben részük lehetett abban az esztendőben. A kis település olyan volt, mintha csak egy mesebeli, téli képeslap elevenedett volna meg. Hósipkás háztetői, az egyébként is hangulatos, kanyargós, zegzugos utcácskái, hófehér dunna alatt pihenő parkja, a kisváros mellett magasló domb megnyugtató látványa, az oldalában őrködő hatalmas, hópehelysubát öltő fenyőfákkal, igazi, békebeli decemberi látványt nyújtott. Akármerre is pillantottunk, látható és érezhető volt az a jóleső, izgalommal teli várakozás, amit az adventi időszak varázsa hordozott magában.
A gyerekek, szobáikba zárkózva készítették titkos ajándékaikat, a szülők még egy utolsó lendülettel nyakukba vették a várost, elidőztek a játékboltban, a kisáruházban, a sarki zöldségesnél, hogy lehetőségeikhez mérten beszerezzék a még hiányzó dolgokat. Nappal is szép volt, ám estére még inkább szemet gyönyörködtetővé vált az utcai kandeláberek látványa, melyek fényénél megcsillanva járták táncukat a könnyed libbenéssel aláhulló hópelyhek. Ilyenkor a házak is új életre keltek. Nem volt ez alól kivétel az a többszintes, régi bérház sem, amely egy kis zsákutca végében magaslott.