A Karácsony család májusban tervezte a költözést, de csak júniusban sikerült az új lakásba áthurcolkodniuk.
A régi bútorok egy részét nem is vitték magukkal, ugyanakkor néhány berendezési tárgyat, többek között a másfél éves Luca etetőszékét, valamint a még kisebb Bence járókáját muszáj volt megtartani, mivel a két gyerek ragaszkodott a megszokott tárgyakhoz.
Ekkor történt a baj. A hatalmas belterű bútorszállítóban eldőlt a kétajtós nagy szekrény, és maga alá temette Luca etetőszékét. Az ülőalkalmatosság mindkét falába eltört, és az üléstámla is megrepedt.
Nosza, a beköltözés második napján Karácsony apukának asztalost kellett keresnie, hogy a sérült bútordarabot helyrehozza.
Venni is vehettek volna egy másikat, egy újat, ha éppen nem lett volna hiánycikk. De mivel a boltokban nem volt kapható, megkeresték a szomszédjuk által ajánlott – állítólag ügyes kezű, aprólékosan, precízen dolgozó – asztalost, hogy reparálja meg a gyermekülőkét.
Az asztalos magával vitte műhelyébe az etetőszéket, azután jó darabig hallani se hallottak felőle. Karácsony apuka júliusban rátelefonált az asztalosra, ugyan mondaná már meg, hogy áll az etető felújításával?
Az iparos azt felelte: restelli bevallani, de annyira sok a megrendelése, tele van munkával, hogy a szék megjavításához még hozzá se fogott. De ne aggódjanak, majd behozza a lemaradását.
Közben a kis Luca – mert hát enni mégiscsak kell -, egy műanyag vödrön ücsörögve, a hokedlira tett terítéke mellett költötte el a reggelijét, ebédjét, vacsoráját, használható etetőszéke nem lévén.
Augusztusban – Karácsony anyuka unszolására – a férj ismét rákérdezett az asztalosra, hogy áll a székük ügye?
A szakember megnyugtatólag mondta: semmi gond, jó úton halad a javítással. Már megrendelte a széklábhoz a faanyagot, de szépet ám, erőset, erezettet, tartósat. Majd nemsokára bele is faragja a régi lábak helyébe.
Közben Luca megkapta a nagymama régi sámliját, nehogy már leessen a vödörről, ebédelés közben.
Telt-múlt az idő. Mivel az asztalos nem jelentkezett, Karácsony anyuka viszont ismét reklamált  a férjénél, a szófogadó apuka rákérdezett az asztalosra, hogy áll az etetőszékkel?
Az asztalos azt állította, a lábakkal már elkészült, de most meg a szék támlájához kell találnia megfelelő anyagot, amivel pótolni tudja a megrepedt bútorrészt.
Ekkor Luca, aki egyre csak nőtt, mint a gomba, már a hokedlin ülve ebédelt a nagyasztalnál, a felnőttekkel együtt. Igaz, a hokedlin azért volt még három nagypárna, hogy elérje a tányérját.
Szeptemberben az asztalos a Karácsony család érdeklődésére azt felelte: pillanatnyilag szép, piros bőranyagot keres az etetőszék ülésének beborításához. De még nem talált, sajnos, ezért nincs készen a bútordarab.
Luca alól eközben kikerült két nagypárna, és már csak egyen ült, hogy elérje az asztalon lévő terítékét.
Októberben az asztalos a családfő érdeklődésére elmondta, a cseresznyepiros bőrülés már megvan, de szép, kerek fejű kárpitos szögeket még nem talált a bőr rögzítéséhez. Most éppen azt keresi, s amint megtalálja, máris előbbre lesz a bútor javításával.
Luca alól ezalatt kikerült az utolsó nagypárna is. Csak egyszer verte le a tányérját, azt sem azért, mert nem érte el, hanem vélhetően az volt az ok, hogy nem szerette a benne lévő céklalevest.
Novemberben Karácsony anyuka a sarkára állt, és személyesen látogatta meg az asztalost. Mi van az etetőszékünkkel? – kérdezte szemrehányóan.
Csak ne aggódjon anyuka, jó úton halad a dolog – felelte az asztalos. Már csak fényeznem kell a farészeket, azután bele is ülhet kedves székébe a kis Luca.
Talány, hogy vajon mit mondott és tett volna Karácsony anyuka, ha a december végét is úgy érik meg szék nélkül, de ez nem következett be, mivel december 13-án váratlanul beállított az ünnepekre készülő családhoz az asztalos. Nagy dobozban magával hozta a fényes-kényes, piros bőrülésű, csillogó fejű kárpitos szegekkel szegecselt etetőszéket.
De addigra a kétéves Luca már a felnőttekhez hasonló széken ült az asztalnál, és még a karalábéfőzelékes tányért se borította fel. Talán azért, mert ez a főzelék volt a kedvence.
Kié lesz most már a megújult, csilivili etetőszék? Persze, hogy öcsi kapta, a kis Bence. Na de ő fiú! Egy fiú meg csak nem ülhet bele a cseresznyepiros ülésborítású etetőszékbe!
Neki bizony kék dukál.
Az asztalos megígérte, azonnal kicseréli az ülés borítását, mihelyt megfelelő, kék színárnyalatú műbőrt talál az üzletekben…
Karácsony Luca időközben felnőtt, egyetemre jár, Bence meg gimnáziumba. A piros bőrborítású etetőszék ott áll a kamrájukban, és még mindig üléshuzat-cserére vár.
Ezért járja az a szólás a Karácsony családban, ha valami késve készül el: lassan készül, mint a Luca széke.