Felhő alól kibújt a Nap, kitárta százezer kezét, sok apró cseppre szedte szét a fényes, csillogó havat. Faágakon bogot kötött, kaptárakon kopogtatott, kis rést ütött a magvakon, benyúlt sok száz zárt ablakon, mosolyba, lángba mosta meg az álmos, fázós kerteket. A pázsitra fényt öntözött… – S az éledő füvek között egy Hangya üdvözölte őt.