Először az óvodában szomorfelhő voltam: sírtam-ríttam s nem értettem, napfény-anyám hol van. Ahogy teltek-múltak napok, fürge szellő lettem, kergetőztem jókedvemben ringó-zsongó kertben. Aztán, mikor eljött a tél, hópehellyé váltam, minden bágyadt délutánon álomköddel szálltam.