Tudományom igen nagy már,
tudom, hogy a Föld forog,
és ilyenkor néha én is,
mikor erről tanulok.
Univerzum, mint egy léggömb
állandóan növekszik,
tizenötmilliárd éves,
és még nem is öregszik.
Nem a Föld a középpontja,
talán az nincs is neki,
ötmilliárd éves Földünk
ezt sértetten viseli.
Mindezt nekem tudni illik,
akkor is, ha nem látom,
s míg a földön sétálgatok,
a Világűrt biflázom.
Hogy miből is áll az anyag,
hogy jött létre az atom,
van-e kisebb anyag ennél,
már álmomban is fújom.
Atommagok, elektronok
összeálltak, ahogy kell,
protonok és neutronok,
fejem tőlük robban fel.
Már a csillagoknál tartok,
éjjel-nappal azt látok,
hullócsillag lesz belőlem,
ha kérdez a tanárom.
Hány csillag van, azt ki tudja,
megszámolni nem lehet,
de ebben a zsibvásárban,
talán rendet tehetek.
Vannak köztük kékek, sárgák,
sőt még vörös is lehet,
a szerint hogy melyik forró
és melyik a hidegebb.
Óriások, fehér törpék,
mosolyognak felettem,
örülnek, mert a suliban
kitűnőre feleltem.