Almafa nyújtózik árván,
rozsdaszín, foltos az inge,
csipkebokor deres ágán
élelmet csipked a cinke.

Őszül az erdő, a rét is,
reszket a hűvös magánytól,
ködfalat dönget a szél is,
lebben az özvegyi fátyol. 

Csillagot fürdet a csermely
gyöngyöző, hűs vizű habja,
Hold fénye kúszik a hegynek,
zegzugait betakarja.

Napsugár lebbenő fénye
elpihen őszi avarban,
ágya a rozsdaszín szőnyeg –
rejti a süppedő paplan.

Hófehér, vattaszín álca
nyújtózik körbe a tájon,
hópelyhek ringó románca –
vár ránk az ünnepi álom.