Régen, mikor apró voltam, csöppnyi, mint egy magocska,érezted, hogy veled vagyok, s becézgettél gyakorta. Szíved hangja megnyugtatott, ott lüktetett felettem,azt mesélik, ezer csillag tündökölt a szemedben. Gyakran, mikor hozzád bújok, s újra hallom lágy dalát,érzem, amint egész lényedédes öröm járta át. Mintha selyem cirógatna, úgy simít meg két kezed, meséiden elszunnyadva szárnyra kél a képzelet.… Mentovics Éva: Rezdülések olvasásának folytatása