Borzontorz (és persze az ő Árnyéka) az ősz legvégén ünnepelte negyedik születésnapját.  Pontosabban nem is ő ünnepelte igazán, hanem azok, akik számára fontos volt, hogy Borzontorz négy évvel azelőtt meglátta a napvilágot: Anya, Apa, Nagymama, Nagyapa és Gyöngy, Borzontorz nővére; sőt, még a nagyszoba szekrényéből nyíló „másik szobában” a Tükörkép is, sőt az egész nagyszoba, sőt tulajdonképpen az egész lakás mindenestől (a kicsi Bátorságoroszlántól a zöldszemű jegyajándék-rádión át egészen a Nagymama félelmetesen hatalmas díványáig, melyet még a falusi házból való költözéskor szállítottak oda Borzontorz születésekor). 
     Ebben a nagy ünnepi hajcihőben valójában Borzontorz nem is nagyon tudta mennyi is az a „négy” egészen pontosan. Apa elmondta ugyan, hogy az annyi, mint a kezén lévő ujjak száma, ha nem számítjuk hozzá azt az ujjat, amelyik „elment vadászni”, csak azt, amelyik „meglőtte”, „hazavitte”, „megsütötte” és végül amelyik „mind megette, megfájdult a hasa tőle”.