Mese az „újrahasznosításról”

A kis nyuszinak eddig még sohasem mondott ilyesmit az édesanyja. Mondta neki, hogy szeleburdi, meggondolatlan, ügyetlen, lusta, de ilyesmi még sohasem hangzott el, hogy „haszontalan” lenne.
A Nyulacska először nem is értette, mire gondolhat az anyukája. Meglepődött, megrémült, pedig nem is csinált mást, csak amit szokott, becsapta az ajtót, de most ennek komoly következménye lett, leesett a kilincs.
Amikor anyukája mérgesen hátat fordított neki, és kiment a kamrába, hogy valami fogót keressen, amivel megjavítható az ajtó, a nyuszi gyerek eliszkolt. Félt, hogy édesanyja ezzel végképp elítélte, és talán akkor már enni se kap, a szülei nem fogják többé szeretni, mivel ő „haszontalan”.
Sokáig gondolkodott, kihez is fordulhatna, de azután hamar rájött, kitől is kérhetne segítséget. Az erdőben közismert volt a Bagoly a bölcsességéről, nagy tudásáról. Ha az állatok között vita keletkezett bármilyen ügyben, mint bíróhoz, azonnal a Bagolyhoz futottak, hogy tegyen igazságot köztük. Bagoly okos volt, és persze bölcs is, ő mindig, mindenre tudta a választ, a megoldást.
Bagoly éppen a délutáni szunyókálását töltötte, amikor Nyulacska megkocogtatta a korhadt tölgy kérgét. Ez volt a jel, ha valaki látogatóba érkezett Bagolyhoz.
A bölcs öreg, miután füle érzékelte a kopogtatást, azonnal kinyitotta a szemét, és kicsit mérgesen, de annál megfontoltabban kérdezett rá a látogatójára:
– Mi járatban, Nyulacska? Csak nem megint valami rosszfát tettél a tűzre?
A kis nyuszi meglepődve nézett fel a magas ágon gubbasztó nagy madárra.
– Honnan tetszik gondolni, hogy rosszaságot követtem el?
– Ugyan miért is keresnél fel engem, ha nem lennél bajban?
Erre Nyulacskán volt a sor, hogy meghökkenjen, mert valóban, soha nem kereste fel még az erdő bölcs lakóját csak olyan egyszerű okból, hogy megkérdezze, hogyan telnek a mindennapjai, és nincs-e szüksége valamire? Szüksége inkább neki volt, meg az erdő többi lakójának, akik azonban a bajban mindig számíthattak a bölcs öreg jó tanácsaira.