Az izlandi póni

izlandiponi_web

izlandiponi_web     Az izlandi póniról először áprilisban, a vulkán kitörésekor hallottam. Izland szigete Európa egyik legészakibb tája, közel a sarkkörhöz. Még némileg érinti a Golf-áramlat jótékony hatása, így a klímája a hideg ellenére viszonylag kiegyenlített, de a növényzete szegényes. A sziget benépesedése a főként Norvégiából érkező telepesekkel 874-ben kezdődött. A telepesek hozták magukkal kelta eredetű lovaikat. Az államalapítással egyidejűleg 930-ban az izlandi parlament megtiltotta a lovak szigetre való behozatalát, így azóta – több mint ezer éven át – idegen vér nem kerülhetett az állományba! Ezt a szabályt ma is olyannyira betartják, hogy az az egyed, amely bármilyen okból, de elhagyja a szigetet, többé már nem kerülhet oda vissza. Napjainkban kb. ötvenezres létszámú lehet ez a zárt tenyészet.

     Az izlandi  póni jellegzetessége: a páratlan alkalmazkodóképessége. Úgy a takarmányozás, mint a tartás terén rendkívül igénytelen. Szinte bárhol megél, istállót, abrakot nem igényel. Takarmányát a hó alól is kikaparja, legfeljebb a nagy nyári forróságban célszerű számára egy kis árnyékot biztosítani. Edzett, ellenálló, a betegségekre nem fogékony.

     Az izlandi póni rendkívül könnyen kezelhető, gyerek, felnőtt, kezdő, haladó nyugodtan bánhat vele probléma nélkül.

     A másik jellegzetessége: a mozgása: rendkívül híres a fajta az 5 járásmódjáról (lépés, ügetés, vágta, poroszkálás, tölt). Az úgynevezett ,,tölt” olyan sajátságos mozgásforma, amely szinte kizárólag csakis az izlandi póni sajátossága. A lábsorrend a lépésével megegyező, de ezt az egészen lassú tempótól a vágta sebességig képes fokozni. Ha valamihez hasonlítani akarnánk, talán a humán sportban a séta és a távgyaloglás kapcsolata lehetne felhozható példa. A tölt mozgás a lovas számára rendkívül kényelmes, nem ráz, kellemesen hintázó érzetet kelt, könnyű a lovon fennmaradni.

     Az izlandi póni marmagassága 121-132 cm. Az izlandi pónira jellemző az erős szőrzet, az erős lábak, kemény paták. Minden színben előfordul. Teljes fejlettségét 6 év alatt éri el. Használják igás-, málhás- és hátaslónak egyaránt.

     Jó természetű, szelíd tekintetű, az ember munkáját megkönnyítő háziállat.

 

B. Márk, 16 éves, Calgary, Kanada

Kép: Sigridur Kristinsdottir

Források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3nilovak

http://www.mllsz.hu/tenyesztes/fajtak/poni/shetlandi/shetlandi.html

http://poni.lap.hu/