Versek a búzáról, malomról, pékről és kenyérről
Nagy tarisznya, kis legény.
Erre, arra mendegél.
Hamuba sült pogácsa
Ring a kis láb nyomába!
– Merre, merre kis legény?
Pici vagy, mint az egér?
– A világgá! Bárhová!
Mesebeli vár alá!
Megvívok a sárkánnyal,
Meg a három fiával!
Én leszek a legnagyobb,
emelhetsz majd kalapot!
Érik már a búza,
sárgul a határ,
hajlongó kalászát
érleli a nyár.
Morognak a gépek,
zajuk messze száll -
a sok gabonára
malomgarat vár.
Konyhajelmezt öltött
kislányom, Kati,
sütő tudományát
úgy próbálja ki.
Húsz kis pogácsából
csak egy sikerült,
az is furcsán festett,
mikor kikerült.
Botrányos alakja,
rossz fogása volt,
kemény kopogása,
de – pogácsa volt.
Nekem szánta ő ezt,
hozta boldogan,
hát ahogy harapnám,
nem fogja fogam.
Igen ám, de lesnek
lelkes nagy szemek:
„Milyen a pogácsa?” –
„Tyű – mondom – remek!”
Van nékem egy kis pogácsám,
őrizgetem, rejtem.
Amikor sütötte anyám,
óvodába mentem.
Kétfillérest rakott bele,
lyukas volt és rozsdás.
Véled legyen a szerencse! –
ígyen szól a mondás.
Áldás volt a pogácsában,
benne maradt máig.
Köszönetet mondok érte,
szálljon el anyámig!
(Forrás: Nagy Bandó András: Szappanbuborékok, 2007)
Mondd el nekem nagyanyó,
hogy készül a kiscipó?
Elvetették a búzát,
Nap cirógatta,
Eső öntözgette,
Szél fújdogálta,
jött egy csapat ember,
s mind learatta.
Molnár megőrölte,
lisztté porította,
be is csomagolta,
a boltban eladta.
áldott, ha trágyát szór,
áldott, ha földet szánt,
áldott, ha gazt irt, permetez,
ha gépeit
az életért vezényli éj-nap
hét határt;
áldott a kéz,
kötélt ha hurkol harmaton,
s ha szór szét rend közt
hajnalon és vak napon,
áldott, ha rendet vág,
ha markot ver, ha köt,
kévét keresztel, rak kocsit,
majd asztagot,
áldott, ha csépel, s lesz mag,
szalma, pelyva és törek,
áldott, ha gépeivel – magát kimélve –
megrövidíti ugyanezt;
áldott, ha lisztet őröl,
korpát és darát,
kovászol és dagaszt,
keleszt, szakajt, formáz,
hosszúra nyúlt árnya
kísértetet játszott
a folyosó
falán.
Minden nap oly izgatottan vártam,
az üveg mögött lábujjhegyen
kukucskáltam.
Tudta jól, hogy nézem
az ablakot,
elébe szaladok ,
hogy majdnem hasra esem,
várakozva lesem mit rejt hátizsákja,
s felteszem a kérdést -Van-e „madárlátta”? -
Barna, száraz, picike „katona”.
Ez volt nekem akkor
a királyi lakoma.
Egy falatnyi madárlátta kenyér,
mit a kérges tenyér
nyújtott felém.
-Gyere kicsim,
egyél!-
Parazsad süssön,
kemence,
cipót puhára,
kerekre,
lángost laposra,
veresre,
jól süss, kedves
kemence.
Piruljon benned
réteske,
fonott kalácsunk
fényesre,
huszár, pojáca,
mézeske,
jól süss, kedves
kemence.
