Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fenállásának emléknapja.

István királyunk 975-ben született Esztergom várában, Vajk néven. Tizennégy éves korában keresztelték meg, ekkor kapta az István nevet.

Huszonkét éves korában, apja halála után, Istvánra szállott az ország kormányzása. 997-ben keresztény szertartás szerint avatták fejedelemmé. 1000. december 25-én koronázták királlyá Esztergomban.

István a pápától apostoli hatalmat kapott, így az egyházszervezésben és a püspökök kinevezésében szabadkeze volt.

István a magyar törzsekből olyan keresztény magyar államot hozott létre, amely az egész Kárpát-medencére kiterjedt.

1038. augusztus 15-én halt meg.

1774 óta ünnepeljük első királyunkat augusztus 20-án: Mária Terézia nyilvánította nemzeti ünneppé ezt a napot.

Szent István

Cantus Catolici, 1674

szent_istvan_kotta

Szép magyar néped
Krisztushoz vitted,
Légy áldott, Szent István király,
Légy áldott, Szent István király.

Szent hitben tartsd meg,
jézusnál áldj meg!
Légy áldott, Szent István király,
Légy áldott, Szent István király.

Augusztus huszadika az új kenyér ünnepe is. Ilyenkor az új búzából sütnek friss kenyeret, amelyet az egyházi szokás szerint felszentelnek.

Csanádi Imre
Cipómagyarázó

Szőkül a búza,
feje földre húzza –
le, le, learatjuk,
kévébe kapjuk,
kepe-sorba rakjuk,
szekéren behordjuk,
asztagba tornyoljuk.

   Cséplőgép
kivereti,
gőzmalom
megőrleti.
Porzik a liszt,
mint a hó,
abból sül a
friss cipó.

Pataki Edit
Áldott kenyér

áldott a kéz, mely a
kenyérért dolgozik,
áldott, ha trágyát szór,
áldott, ha földet szánt,
áldott, ha gazt irt, permetez,
ha gépeit
az életért vezényli éj-nap
hét határt;

áldott a kéz,
kötélt ha hurkol harmaton,
s ha szór szét rend közt
hajnalon és vak napon,
áldott, ha rendet vág,
ha markot ver, ha köt,
kévét keresztel, rak kocsit,
majd asztagot,
áldott, ha csépel, s lesz mag,
szalma, pelyva és törek,
áldott, ha gépeivel – magát kimélve –
megrövidíti ugyanezt;
áldott, ha lisztet őröl,
korpát és darát,
kovászol és dagaszt,
keleszt, szakajt, formáz,

(Kattints ide a vers folytatásához!)

További, a kenyérrel kapcsolatos anyagok a honlapon:

CímKözzétéve
Az aratógazda (Jákfai népmese)2010.06.22.
Elszaladt a kemence2010.06.16.
Elszökött a kemence2010.06.16.
Galambos Bernadett: Vándortarisznya2010.06.24.
Kányádi Sándor: A mindennapi kenyér2010.06.22.
Kenyéren és vízen él2010.08.06.
Kenyérre lehet kenni2010.08.06.
Kerek hasú kemencében2010.06.16.
Mag, mag, búzamag2010.06.16.
Megette kenyere javát2010.08.06.
Mentovics Éva: Aratás2010.06.17.
Móra Ferenc: Gergő juhász kanala2010.06.17.
Nadányi Zoltán: Az első pogácsa2010.06.24.
Nagy Bandó András: Hamuba sült pogácsa2010.06.16.
Nem kér kenyeret2010.08.06.
Orgoványi Anikó: Hogy készül a kiscipó?2010.06.24.
Osvát Erzsébet: Búzavirág2010.06.16.
Pataki Edit: Áldott kenyér2010.08.25.
Péter Erika: Madárlátta2010.06.17.
Recse, recse, pogácsa2010.06.16.
Recse, recse, pogácsa2010.06.01.
Süssünk, süssünk valamit!2010.06.16.
Tarbay Ede: Cipósütő mondóka2010.06.16.
Úgy kell valami, mint egy falat kenyér2010.08.06.