Nagymami és nagypapi
– úgy, mint réges-régen –
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.
Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.
Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.
Kérdezték már nagyanyót:
mitől ilyen boldog?
Ő csillogó szemekkel
csupán ennyit mondott:
– Tudjátok, a szeretet
szépíti a lelket,
s természetes jele az,
hogy viszontszeretnek.
Bajsza alatt somolyog
némán nagyapóka:
– A feltétlen szeretet
nevel csak a jóra.
Megsimítja ősz nejét
vénülő kezével,
tekintete megpihen
nagyanyó szemében.
(2010. április 28.)
| < Előző | Következő > |
|---|
