Versek emberekről

1817. március 2-án, Nagyszalontán született Arany János magyar költő. Születésnapja alkalmából kedvenc Arany versemet osztom meg az olvasókkal.

Arany János: Családi kör
              
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: "Gyer közelebb, édes!"
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? "Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!"
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
"Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is."

Köszöni a gazda: "Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne."
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
"Meséljen még egyet" - rimánkodik szépen.

"Nem mese az gyermek", - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. április 10.)

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Egyik éjjel álmomban,
Visszafelé számoltam.
Tízes volt az egy és egyes lett a tíz,
Vízoltók tüzet hordtak, mert égett a víz.
Macskát üldözött egy vad egér,
Lovat húzott az echós szekér.
Tűzött az eső és esett a nap,
Fejet viselt magán, egy csinos kalap.
Én voltam a felnőtt és apa lett a gyerek,
A futball labda téglalap, a kapu pedig kerek.
Anya nem dolgozott, csak hétvégén két napot,
Együtt töltöttük az összes hétköznapot.
 
Végül egy dologért nagyon megijedtem:
A nagymama fiatal, én meg idős lettem.
Éreztem bölcs vagyok, értem a világot;
Minden rezdülését, minden furcsa álmot.
 
Napfénnyel jött a reggel, s mit eddig sosem tettem,
Nővéremet a mosdóba, magam előtt… beengedtem.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss meleg tej csobog.

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről
Nagyész királynak, aki – köztudott –
nagy ésszel uralkodott,
két füle között volt a feje,
s mert ott volt a helye,
abban őrizte gondolatait.
Ez a nagyeszű király egyszer
talált egy tojás formájú valamit.
Forgatta, nézte,
ugyan mi lehet
ez a titokzatos szerkezet?
A választ kereste,
merthogy fontos dolog,
abban nem kételkedett.
Ám bármilyen bölcs volt,
egyedül dönteni nem mert,
hívatta hát a főminisztert:
„Kedves lordom, mondd mi ez itt,
ez az izé, valóban az,
amire gondolok?”
„Ó Nagyész király, ez itt,
ez az izé egy hogyishívják,
vagyis éppen az, amire felséged gondol,
mi lehetne más,
egy pillanatig sem vitás!”
mondta a lord, törölve homlokát.
„És mondd csak, vajon ki csinálta
ezt az izét, vagyis micsodát?”

Bővebben: Fecske Csaba: A tojás

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Alszik erdő és a rét,
alszik minden régen,
csak te vagy még kicsikém,
csak te vagy még ébren.

Mondtam mesét számtalant,
dalt is énekeltem,
mégsem alszol, így kérlelsz
- Anyu mesélj nékem.

Újra kezdem a mesét,
és mikor elvétem,
kijavítod, s elmondod
ahogy én meséltem.

Hogyha elnyom az álom,
már azonnal hallom:
- Anyu kérlek mondd tovább,
hiszen még nem alszom.

Álmos vagyok, aludjunk
rimánkodom néked,
de te egyre könyörögsz:
- Csak még egyet kérek.

Te találod ki anyu
a legszebb meséket,
csak még egyet szeretnék,
azt a csodaszépet.

Melyik volt a csodaszép
de jó volna tudni,
és így éjfél körül, már
végre elaludni.

Fátyolfelhőn tündérek,
törpék jönnek értem,
elalszom, és a mesét
te mondod már nékem.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Nagymami és nagypapi
– úgy, mint réges-régen –
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.

Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.

Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.

Bővebben: Mentovics Éva: Szeretni egy életen át

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Trappoljunk, mint kiscsikó, 
billegjünk, mint hintaló,
ásítsunk, mint víziló, 
fújjunk, mint egy vasaló!

Dagadjunk, mint kiscipó,
lihegjünk, mint távfutó,
sziszegjünk, mint rézkígyó,
hulldogáljunk, mint a hó.

Villogjunk, mint mentőautó,
csattogjunk, mint kukásautó,
libbenjünk, mint léghajó.
Mert csintalannak lenni jó!

Legyünk Nap, szép ragyogó,
szivárvány, hordozható,
legyünk bohóc, imbolygó,
becsapódó kisbolygó.

Legyünk felhő, gomolygó,
forgószéllel táncoló,
csillaggal viháncoló.
Mert csintalannak lenni jó!

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről
Gyertek, gyertek,
fogjunk kezet,
alkossunk kört,
szép kereket,
furulyaszóra
járjuk a táncunk,
egy ritmusra lépjen,
dobbanjon a lábunk,
dobogjon a föld a talpunk alatt,
ébressze dalunk a csillagokat,
ébredjen a Hold, a folyó és a domb,
daloljon az erdő, hajlongjon a lomb,
mindenkit vegyünk be, legyen körünk áldott,
szent lótuszvirágként, átjáró világok
nyíljanak az égre, nyíljanak a mélyre,
kerekes kútnak tükrös fenekére,
a fényes Napnak csorduló mézére,
az életfának forgó tengelyére,
forrjunk, forrjunk szépséges EGYségbe.

Testvérek vagyunk mindannyian itt,
Földanya, ringasd gyermekeid. 
Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Tündérek küldötte
hajnali nap fénye
szelíd szellő szava
az én nagymamám.

Angyalok követe
kalács édessége
szívem melegsége
az én nagymamám.   

Együtt kacag velem
felszárítja könnyem
mindig megért engem
az én nagymamám.

Pomáz, 2010. június 9.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Mnyoki_dam_Portrait_of_Prince_Ferenc_Rkczi_IIVolt egyszer egy kisfiú,
Borsiban született,
hősök között nőtt fel,
bátor harcossá lett.

Vitéz édesapját
hamar elvesztette,
ám Thököly Imre
kurucnak nevelte.

Messze földön híres
az ő édesanyja,
Munkács várát védte
hős Zrínyi Ilona.

Az ellenség mégis
magának utat tört,
betörte a várat,
gyilkolt és öldökölt.

A kicsi Ferencet
rútul elrabolták,
és az osztrák császár
gondjaira bízták.

Bővebben: Orgoványi Anikó: Rákóczi Ferenc vitézsége

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek
Kategória: Versek emberekről

Támogatók, segítők

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.