Melegen süt a nap,
fülledt a levegő
nincs felettünk, csupán
egy-két kósza felhő.
De amott, a távolban
az ég alja fekete,
Zivatar apónak
sötétlik serege.
A kis élőlények
érzik már a jöttét,
földön, levegőben
izzik a feszültség.
Hirtelen szél támad,
száll a homok, a por,
táncba kezd valahány
virág, fa és bokor.
Felharsan a kürtszó:
Csatára, csatára!
s válaszként, hirtelen
csend borul a tájra.
anyjuk szárnya alatt,
az udvaron elöl
már senki sem maradt.
Elered az eső,
egyre jobban szakad,
a növények, a homok,
isszák, míg szomjasak.
Szél úrfi mérgesen
cibálja a fákat,
recsegnek-ropognak
a gallyak és az ágak.
Villámok cikáznak
a sötétlő égen,
hangos dörgés harsog
a nappali éjben.
Aztán, a csatazaj morajjá szelídül,
a napsugár ismét támadásba lendül.
Az eső már csak csepeg, újra éled a táj,
a ház felett hídként ível a szivárvány.
Kulcsszavak
| < Előző | Következő > |
|---|
