Versek állatokról

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:
                                                    
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
                                                      
Hogyha jól bevacsoráztak
szűk lett nékik az a ház,
s előfordult ilyenkor,
hogy kívül rekedt Sün Balázs.
                                       
Furakodott, nyomakodott,
morgott, perelt dühöngve.
Semmit se ért, mit tehetett,
lefeküdt a küszöbre.
                                                                      
Telt az idő, múlt az idő,
éjre éj és napra nap.
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

                                                                          
„Ebből elég! Torkig vagyok!” –
kiáltott fel Sün Balázs.
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.

„Éppen ezért én elmegyek.
Szerbusz néktek hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
                                                             
Miután így elbúcsúzott,
fogta magát, elindult,
lába nyomán
porzott a vén gyalogút.
                                                                 
Így baktatott, így poroszkált,
Szomszéd tölgyig meg sem állt.
Ottan aztán sürgött-forgott,
árkot ásott, falat emelt,
tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
és mire a nap leszállt,
épített egy kalyibát.
                                               
„Így ni! – mondta – most már végre
kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
                                                    
Falevélből ágyat vetett,
kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.
                                                   
Éjféltájban vihar támadt,
hajlítgatta a vén fákat,
fújt a szél nagy zajjal ám.

Arra ébredt, hogy zörögnek
a kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki fogvacogva.
Ki kopogtat éjnek idején?”

„Mi vagyunk az – szóltak kintről.
Mi vagyunk a hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
                                                                            
„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinnt,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing”.
                                           
„Jól van, jól van
– szólt Sün Balázs –,
jövök már”.
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
                                                                     
Betódultak mind a hatan,
tele lett a kalyiba.
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”
                                                     
Lefeküdtek, elaludtak.
S arra ébredt Sün Balázs:
újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
kiszorult a küszöbre.
                                                 
„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
nem lesz párnám a küszöb!”

 


Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek Kategória: Versek állatokról

Támogatók, segítők

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.