Tapsi karján vesszőkosár
– benne festék, és ecset.
Nyargal ki, az erdőszélre,
hol majd tojást festeget.
– Mi lehet e furcsa érzés? –
tűnődött el a kisnyúl.
Megfájdult a pocikája
– napok óta úgy izgul.
Friss lóhere látványára
a kis kópé nagyot nyel.
Reggel óta csak egy szelet
sárgarépát majszolt el.
Lerakta a kosárkáját,
nem cipeli, mert nehéz.
Maradjon a bokor alatt,
amíg kicsit legelész.
Mohón falta a roppanó,
finom, ízes falatot.
– Eszem még egy pár maréknyit,
aztán továbbszaladok.
Bokrok alján, erdőszélen
keres, kutat ügyesen.
– Biztos van már tejes fű is.
Hamarosan meglelem.
Ennyi ízes finomságnak
akad, aki ellenáll?
Zöldül már a bokrok alja
– olyan, mint egy tele tál.
Jobbra-balra fut a kisnyúl.
Itt is, ott jó falat.
Üde, zsenge, apró hajtás
nem csapja el a hasat.
– Tele lett a kis pocakom,
szundítok egy keveset.
Behozom a lemaradást,
rövid utat keresek.
Rügyet bontó ágak hegyén
apró madár dala száll.
Lágyan ringó kósza szellő
faágak közt muzsikál.
Bokrok alján a kis Tapsi
mélyen alszik – mint a tej.
Mögötte egy fura alak
lábujjhegyen illan el.
Elütötték már az ötöt,
mire Tapsi felébredt.
Keresi az ecseteit,
és a színes festéket.
Futkos erre, szalad arra,
ám nyomára nem akad.
– Hol keressem, hova tettem
a festékes kosarat?
Medve apó ballag arra,
kezében egy karkosár.
Halat fogott bele éppen,
patak parti malomnál.
– Mackó bácsi! – szólt a kisnyúl.
– Nem látta a kosaram?
Ecset, festék, minta volt benn’,
s a nevem is rajta van.
– Nyuszi öcskös – szólt a medve –
reggel óta horgásztam.
Ilyen festős kis kosárkát
egész biztos nem láttam.
Keresd talán kicsit beljebb,
valaki tán meglátta.
Bizonyára nem veszett el
az a vesszőkosárka.
Szarka néne reppent arra
– cserfes, pletykás asszonyság.
Talán tudja, hol keresse
kis Tapsink a kosarát.
– Tudom, bizony! – káricsálta.
– Róka Rudolf csente el.
Kifröcskölte a tölgyfákra.
s két mancsával kente el.
Odabökött a vén szarka
egy termetes tölgyfára.
– Ezt a furcsa alakzatot
bizony Rudolf pingálta.
– Szutykos munka ez a festés –
motyogta a kis róka,
majd az egész felszerelést
egy bokorba kidobta.
– Szertefröccsent a sok festék,
széttörtek az ecsetek.
Csupasz manccsal tojásokat
festegetni nem lehet.
– Ne keseregj! – szólt a cserfes,
bőbeszédű asszonyka.
– Örülj neki, hogy nem lettél
rókáéknál vacsora.
– Nahát! – szólt a kicsi nyuszkó.
– Erre nem is gondoltam.
Pedig éppen ott szunnyadtam,
egy szomszédos bokorban.
Ezalatt az erdőszélen
nagy a nyüzsgés szüntelen.
Minden tojás teljes díszben,
mire Tapsi ott terem.
– Hogy lehettél ilyen csacska? –
korholta a sok kisnyúl.
A sok mérges dorgálásba
Tapsi arca kipirul.
– Szánom, bánom – szólt a végén.
– Jóvá teszem a hibám.
Én húzom a tojásokat
reggel, majd a taligán.
Húsvét napján virradatkor
elindult a kis sereg.
Tapsi húzta a taligát
– örült a sok kisgyerek.
| < Előző | Következő > |
|---|
