Őszi versek


Először az óvodában
szomorfelhő voltam:
sírtam-ríttam s nem értettem,
napfény-anyám hol van.
Ahogy teltek-múltak napok,
fürge szellő lettem,
kergetőztem jókedvemben
ringó-zsongó kertben.
Aztán, mikor eljött a tél,
hópehellyé váltam,
minden bágyadt délutánon
álomköddel szálltam.
Mesetündér, örömkönnyet
ha ejtett ölemben,
varázsától szivárvánnyá
nőtt csupaszín lelkem.
És ha forró nyári napon
lábam toporzékolt,
dörögtem és villámlottam,
mint a dühös égbolt.
Holdéletű óvodás-kor
elfogyott, úgy bánom!
Emlékeim csillagszőttes
éjbatyuba zárom.
Minden este az ágyamból
felnézek az égre,
ott kacsingat aranysárgán
a múlt ezer képe:
Óvónénik és dadusok,
mackók, csodalények,
bűvös udvar, dalok, versek –
bennem örök éltek.

Szülőkategória: Magyar irodalom - Gyermekversek Kategória: Őszi versek

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.