December 13. Szent Luca ókeresztény vértanú ünnepe és a Gergely-féle naptárreform előtt a téli napforduló első napja volt – tehát ezen a napon kezdődött a tél.
     A néphit úgy tartotta, hogy ez a nap a boszorkányok napja, ezért a nők számára tiltott volt bizonyos munkák végzése; nem lehetett fonni és varrni, mosni, de még kenyeret sütni sem, mert – azt mondták –  a kenyér kővé vált volna. 

     Luca-napon kezdtek hozzá a három- vagy négylábú Luca széke készítéséhez is, melyet tizenhárom különböző típusú fából karácsonyig kellett összeállítani.  Szöget nem használhattak hozzá.  Karácsonykor, az éjféli misén felálltak rá, mert erről lehetett meglátni a boszorkányokat.  A templomból futva igyekeztek hazaérni az emberek, és közben mákot szórtak maguk mögé a boszorkányok elriasztására.  A széket aztán azonnal el kellett égetni.

 

Mentovics Éva:
Luca széke és a boszorkányok

Decemberben Luca széke
miről híres, ki tudja?
Barkácsolhatsz te is egyet,
s rálelhetsz a titokra!

Tizenhárom fajta fához
végy jó erős szerszámot…
kezdetnek az épp elég lesz,
ha kérgüket lehántod.

Drótot, szeget sose használj,
s tizenhárom darabból,
facsapokkal illeszd össze!
(Úgyis rájössz magadtól!)

Minden este faragj rajta
tizenhárom napon át,
s megláthatod, valót mondok,
nem csak ósdi babonát!

Háromszöget formáljon majd
– s tudja, aki faragja –
jó erősen illeszkedjen
minden egyes darabja!

Elkészült a Luca széke?
Ami most jön, semmiség,
hisz ráállva megláthatod
a boszit a szentmisén.

No, de aztán fürgén vágtass,
hints egy zsáknyi mákszemet,
azzal a sok gonosz banyát
egész biztos, rászeded!

Amíg ők a mákot szedik,
iszkolj el a székeddel,
s ne tétovázz, vesd a tűzre,
azon nyomban égesd el!

Balatonszőlős,
2009. december 9.

 

Tóthárpád Ferenc:
Szórom a mákot

Luca, Luca széke

elkészül-e végre?

Édesapám faragja,

kész már minden darabja.

Össze kéne rakni!

Minek még faragni?

Türelmetlen gyermekek

várják már az ünnepet.

Karácsonykor éjjel

félve nézek széjjel.

Szórom, szórom a mákot,

nagyon-nagyon vigyázok.

Éjfélkor felcsendül,

hálaének zendül.

Minden hívõ énekel,

szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,

Luca-, Luca-székre.

Templomajtók, nyíljatok!

Boszorkányok, fussatok!