A Nap fényes aranyfátylát
cakkos felhő takarja,
apró, pettyes katalinka
repül fel, a magasba.
– Kérlek, felhő, libbenj arrébb,
ne fedd el a szép Napot!
Hogyha nem süt, úgy reszketek,
hamarosan megfagyok.
Ám a felhő kevély, dölyfös,
szíve hideg, mint a jég.
Reszket, sír a kis katica:
– Megdermedek, itt a vég!
– Bújj csak ide, kis bogárka,
vastag dunnám eltakar! –
emelte meg levélkéit
csábítón a rőt avar.
Alábújt a kis katica,
elpihent az avarba’.
Ott alussza téli álmát,
majd felébred tavaszra.
(2010. június 22.)