Felhő alól kibújt a Nap,
kitárta százezer kezét,
sok apró cseppre szedte szét
a fényes, csillogó havat.
Faágakon bogot kötött,
kaptárakon kopogtatott,
kis rést ütött a magvakon,
benyúlt sok száz zárt ablakon,
mosolyba, lángba mosta meg
az álmos, fázós kerteket.
A pázsitra fényt öntözött… –
S az éledő füvek között
egy Hangya üdvözölte őt.