Hazafelé siklanak már a gólyák,
az ég végtelen tengerén dagadó vitorlafelhők
lobogó ékszereiként emelkednek
mind feljebb, s lebegő árnyakként
úsznak a légben egyre közelebb s közelebb,
maguk mögött hagyva sivatagot, pusztát,
ragadozó vicsorgók hadát,
tomboló vad viharokat,
háborgó hullámtajtékokat,
tollaik közt hordozzák a tavasz üzenetét,
s fészkükbe szövik a hűség
s a remény üde leheletét.