Versek emberekről
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss meleg tej csobog.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.
nagy ésszel uralkodott,
két füle között volt a feje,
s mert ott volt a helye,
abban őrizte gondolatait.
Ez a nagyeszű király egyszer
talált egy tojás formájú valamit.
Forgatta, nézte,
ugyan mi lehet
ez a titokzatos szerkezet?
A választ kereste,
merthogy fontos dolog,
abban nem kételkedett.
Ám bármilyen bölcs volt,
egyedül dönteni nem mert,
hívatta hát a főminisztert:
„Kedves lordom, mondd mi ez itt,
ez az izé, valóban az,
amire gondolok?”
„Ó Nagyész király, ez itt,
ez az izé egy hogyishívják,
vagyis éppen az, amire felséged gondol,
mi lehetne más,
egy pillanatig sem vitás!”
mondta a lord, törölve homlokát.
„És mondd csak, vajon ki csinálta
ezt az izét, vagyis micsodát?”
Alszik erdő és a rét,
alszik minden régen,
csak te vagy még kicsikém,
csak te vagy még ébren.
Mondtam mesét számtalant,
dalt is énekeltem,
mégsem alszol, így kérlelsz
- Anyu mesélj nékem.
Újra kezdem a mesét,
és mikor elvétem,
kijavítod, s elmondod
ahogy én meséltem.
Hogyha elnyom az álom,
már azonnal hallom:
- Anyu kérlek mondd tovább,
hiszen még nem alszom.
Álmos vagyok, aludjunk
rimánkodom néked,
de te egyre könyörögsz:
- Csak még egyet kérek.
Te találod ki anyu
a legszebb meséket,
csak még egyet szeretnék,
azt a csodaszépet.
Melyik volt a csodaszép
de jó volna tudni,
és így éjfél körül, már
végre elaludni.
Fátyolfelhőn tündérek,
törpék jönnek értem,
elalszom, és a mesét
te mondod már nékem.
Nagymami és nagypapi
– úgy, mint réges-régen –
mosolyogva sétálgat
ma is kéz a kézben.
Veszekedni talán még
sose láttam őket,
nem kívánhat senki sem
klasszabb nagyszülőket.
Mindegyikük csupa szív,
vidám, kedves ember.
Meglátja az unoka ezt
így is, gyerekszemmel.






