Ahány ház, annyi szokás – szól a közmondás.  Ez az ünnepekre, például karácsonyra is érvényes.     
    Orsika egy magyar-amerikai családban él, ahol az ünnepekre is vegyes hagyományok jellemzők.  Családjukban Santa (az amerikai Mikulás) hozza a karácsonyfát, néhány nappal az ünnep előtt. Kará-csony éjszakáján aztán ismét visszatér az ajándékokkal is.  
    Az egyik évben Orsi úgy érezte, különösen sokat kell várnia az áhított karácsonyfára.
    – Hozzánk mikor hozza már Santa a karácsonyfát? – kérdezte kétségbeesve. – A többi gyereknek már rég megérkezett – mutatott csöppnyi ujjával a fel-felvillanó ablakok felé. – Lehet, hogy elfeledkezett rólunk?  Bizony, ekkor már sírásra állt pici szája.
    – Dehogyis, Orsikám, csak annyira sok helyre kell fát vinnie, hogy nem tud mindenkihez egyszerre menni. Hidd el, hogy néhány napon belül már mi is gyönyörködhetünk benne! – simogatta meg gyen-géden az orcáját anyukája.
    Néhány nap múlva Orsi arra ébredt, hogy az éjszaka Santa elhozta a fát nekik is, a szokásos levélkével:

Kedves Orsika!      Tudod, mióta ilyen nagy lány vagy, mindig megkérlek arra, hogy segíts anyunak a fát feldíszíteni.  Nekem sok apróság számára kell a fákat ünnepivé varázsolnom.      Múlt évben is olyan szép fa várt reám nálatok, amikor az ajándékokkal tértem vissza, hogy alig hittem a szememnek! Szeretettel: Santa

    Orsi valóban sokat segédkezett a fa díszítésében.  Nagyon élvezte azt is, hogy kapott egy icipici fács-kát, amit a szobájába vihetett be. És ugyan minden dísz egy helyre került azon a fácskán, mégis úgy érez-te, hogy az a legszebb kislány-karácsonyfa a világon.
    Santa valóban visszatért néhány nap múlva, sok-sok szép ajándékkal. A két sütit is megette, amit Orsika készített ki neki a fa alá.
    Karácsony reggel a kislány nagy izgalommal kezdte el kibontani a szép, színes csomagokat.  Miköz-ben lehúzta a papírt az egyik doboz tetejéről, hirtelen megdermedt.  Ijedten nézett először a dobozra, majd anyukájára.
    – Anyu, azt hiszem, Santa elrontott valamit!  Ez itt egy Barbie baba!  Most mit csináljunk?
    – Mit tehetünk? – válaszolta édesanyja (akinek a Barbie babák nem tartoztak a kedvenc játékai közé).  – Ha Santa azzal ajándékozott meg, akkor természetesen helyet adunk neki házunkban.
    Orsi arcán nagy megkönnyebbülés futott végig, mert már régen áhítozott a Barbie-ra,  és tovább él-vezte mind az ajándékokat, mind a karácsonyi családi eseményeket: a finom, meleg kakaót, a sütést, az ünnepi illatokat és persze a számtalan ölelést szüleitől.
    Teltek-múltak a napok, az ünnepek. Egyszer Orsi arra ébredt a délutáni pihenőjéből, hogy Santa elvitte a karácsonyfát. Egy kicsit szomorkodott miatta, de tudta, hogy jövőre úgyis visszahozza neki.
    Elszaladt még egy hét. Egyik csütörtökön, a sok-sok hideg, szeles, téli nap után olyan gyönyörű, tavaszi időjárásra ébredtek, hogy a kislány nagy sétára indult anyukájával. Orsi ugrabugrált örömében, annyira élvezte a napocska simogató sugarait.  De egypár lépés után hirtelen megtorpant, és ijedt tekin-tettel mutatott valamire a járdán:
    – Anyu! Odanézz! Ott, a kuka mellett, ott van egy karácsonyfa! Hát ez hogy lehet?
    Anyukája hirtelen nem is tudta, mit szóljon. Szerencsére, nem kellett neki sokáig gondolkodnia, mert Orsi folytatta:
    – Tudom, anya! Biztosan Santa leejtette a szánkójából Zsuzsi néni fáját! Jaj, nem lesz Zsuzsi néni-nek jövőre karácsonyfája?
    – Dehogynem lesz, kicsikém! Kap majd egy újat. Santa soha sem felejtkezik meg senkiről.
    A kislány boldogan szökdécselt tovább az utcán, megnyugodva, hogy még Santa is ejt néha hibát.

 

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szer egy ősz szakállú télapó, aki minden télen meglátogatta a gyerekeket. Egyik alkalommal épphogy felpakolta ajándékokkal teli puttonyát a szánjára, befogta a rénszarvasait, s már indulni készült, mikor egy vékony hangocska megszólalt a feje fölül. Kismókus volt az, aki az öreg diófa odújában lakott családjával.
     – Kedves Télapó, te csak az embergyerekeknek viszel ajándékot? Hozzánk mikor látogatsz el? Mi is jók vagyunk. Testvéreimmel sokat segítettünk az anyukánknak a téli elemózsia begyűjtésében!
     Télapó hümmögött valamit a bajusza alatt, majd elindult az ajándékozó körútjára. A Kerekerdő útelágazásánál lelassított a szánjával, és ekkor újabb hangokra lett figyelmes. Az erdő öreg fái súgtak-búgtak körülötte. Bővebben...

     A hófehér, szikrázó országúton, ami az eget összeköti a földdel, s ami fölött úgy szálldosnak a csillagok, mint a falevelek, egy nagyon öreg, jóságos bácsi haladt lefelé. Az út szélén álldogáló, hólepte fák összesúgtak mögötte:
     – Viszi már a jó öreg Mikulás a sok ajándékot!
     Mert bizony ő volt az, a jó gyerekek öreg barátja, aki akkorákat lépdel csizmáiban, hogy egyetlen éjszaka bejárja a világ összes városait és falvait. S akinek puttonyából sohasem fogy ki az édesség, jut abból minden jó gyerek cipőjébe. Bővebben...

    Borzontorz (és persze az ő Árnyéka) az ősz legvégén ünnepelte negyedik születésnapját.  Pontosabban nem is ő ünnepelte igazán, hanem azok, akik számára fontos volt, hogy Borzontorz négy évvel azelőtt meglátta a napvilágot: Anya, Apa, Nagymama, Nagyapa és Gyöngy, Borzontorz nővére; sőt, még a nagyszoba szekrényéből nyíló „másik szobában” a Tükörkép is, sőt az egész nagyszoba, sőt tulajdonképpen az egész lakás mindenestől (a kicsi Bátorságoroszlántól a zöldszemű jegyajándék-rádión át egészen a Nagymama félelmetesen hatalmas díványáig, melyet még a falusi házból való költözéskor szállítottak oda Borzontorz születésekor). 
     Ebben a nagy ünnepi hajcihőben valójában Borzontorz nem is nagyon tudta mennyi is az a „négy” egészen pontosan. Apa elmondta ugyan, hogy az annyi, mint a kezén lévő ujjak száma, ha nem számítjuk hozzá azt az ujjat, amelyik „elment vadászni”, csak azt, amelyik „meglőtte”, „hazavitte”, „megsütötte” és végül amelyik „mind megette, megfájdult a hasa tőle”.
     Bővebben...

Azon a télen korán leesett a hó. A Nyuszi elgondolkozva ballagott az erdőszélen, a kopasz bokrok mentén, és éppen arra gondolt, hogy egy csöppet sem szereti a havat. A hó alól olyan nehéz kikaparni az ennivalót, elbújni is alig-alig lehet, márpedig egy Nyuszi életében gyakran előfordul, hogy rejtőzködnie kell. Bővebben...

     Nem meséltem semmit magam, magamnak, magamról úgy, ahogy szokta, mert azt vártam, hogy egészen beesteledjen, és Télapó becsöngessen az ajándékommal.
     - Ugye, anyu, nekem a Télapó hozza az ajándékot?
     - Ő, ő, persze hogy ő – bólogatott anyu.
     - Mindenkinek, Bucikám – erősítette meg anyu, és gyanakvó pillantást vetett rám.  Nem értette, hogy mit akarok ezzel a faggatózással.
     - És mondd, anyu, őneki ki ad ajándékot?

Bővebben...