Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl élt egyszer egy pici leány. Ez a leányka mindig nagyon boldog volt, csak egy szomorította el: ritkán láthatta a távolban élő nagyszüleit.
     December vége felé járt az idő, gyermekek hada várta türelmetlenül a Szent Karácsony eljövetelét.
     Amikor szülei megkérdezték Nórit – ez volt ugyanis a leányka neve –, mit szeretne karácsonyra kapni, ő így felelt:
     – Nagyon örülnék egy babának és sok-sok könyvnek. De a legjobban arra vágyom, hogy láthassam a nagyszüleimet.
     Törték a fejüket Nórika szülei, hogyan is mondják meg kislányuknak, hogy a nagymamáit és nagypapáit még hosszú hónapokon át nem láthatja. Nem akarták elszomorítani, csak ennyit válaszoltak:
     – Norcsika, biztosan hoz majd a Jézuska neked egy szép babát, és Santa örömmel hagy majd a fa alatt könyveket és talán még mást is.
     A kislány másnap a kertben játszott a frissen hullt hóban. Mivel anyukája a lábujjától a feje csücskéig felöltöztette, ujjongva feküdt bele a nagy fehérségbe. Lábacskáit és karjait mozgatva pillanatok alatt hóangyalt rajzolt, majd óvatosan felállt. Ránézett művére, és vágyakozva így szólt:
     – Ó, be jó is lenne, Angyalka, ha tudnál nekem segíteni!
     Abban a szent minutumban a hóangyal életre kelt, és a meglepett  kislány elé állt:
     – Szervusz, Nóri! Hallottam a kívánságodról, és szeretnék neked segíteni!
     Varázspálcájával néhány kört rajzolt a levegőbe, majd így folytatta:
     – Látod ezt a varázsbiciklit? Ha felülsz rá, becsukod a szemedet, és néhányat pedálozol, máris ott leszel, ahol szeretnél.
     Nórika fülig érő szájjal megköszönte az angyal segítségét, és máris felpattant varázsbringájára. Először csak kétszer tekerte meg a pedált, és máris a Floridában élő nagyszüleinél termett. A sok-sok puszi és ölelés, na meg a fincsi almás pite után ismét a bringára pattant, de most messzebbre készült. Csukott szemmel ötször is megtekerte a pedált. Amikor kinyította a szemét, erdélyi mamája és papája állt előtte. Mintha csak várták volna, finom sajtos pogácsával és citromos teával kínálták meg. Az élvezetes találkozás után, amikor haza kellett indulnia, nagyszülei hosszasan integettek utána.
     – Nóri! Nórika! – hallotta váratlanul anyukája szavát. – Állj fel a hóból, kislányom, mert megfázol!
     Nóri lelkesen mesélte el, mi történt vele:
     – Anya! Apa! Képzeljétek, a nagyiéknál jártam...  – közben éppen zsebébe tette pogácsája utolsó falatját.

 

Következő >

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Ünnepek - Karácsony