Téli mesék, történetek

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

     Nagyon szép völgyben lakunk. A hegyek úgy ölelik át a kis falut, ahogyan anyuék szoktak bennünket, gyerekeket.
     Most, hogy sok hó esett, öcsémmel, Marcival a szobánk ablaka elé felállítottunk egy hóembert. Nagy pocakja és szép egyenes tartása jó étvágyú, gazdag emberre hasonlítana, ha fején nem éktelenkedne az az öreg lyukas fazék. Szemei a fáskamrában talált legcsillogóbb széndarabkából vannak. Egyedül sárgarépa orra vöröses színe árulkodik arról, hogy hideg lehet egész nap az udvarunkon álldogálni. Ez a hóember nem akármilyen... Ilyen nincs még egy a Földön. Elárulom, hogy ez egy TITOKZATOS HÓEMBER!

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

           A vihar kidöntött egy hatalmas öreg fát. Recsegve-ropogva dőlt el a törzs, estében összezúzta a szomszédokat, maga alatt a kisebb bokrokat, de széttöredeztek, messzire röpültek saját ágai, gallyai is.
          Gerlice éppen napi élelemszerző körútján járt, mikor a szélvész kitört. Szegény kismadár alig talált egy kicsi menedéket egy idegen fa takarásában, már a világra zúdult a felhőszakadás.
          Gerlice ázottan, sérült szárnyacskával vészelte át az égiháborút, és apró felröppenései között inkább a földön bicegve indult volna haza, otthonába.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

Élt a Hargita oldalában egy magányos fenyő. Senki sem lakott a közelében. Az erdő, de még a legkisebb bokor is olyan messzire volt tőle, hogy még a kiáltását sem hallották volna meg, nemhogy a sóhajtásait. Ezért aztán nem is kiáltozott, nem is sóhajtozott. Még a nyári viharok, villámok s a farkasordító telek idején sem. Pedig annyit sanyargatták, hogy az még embernek is sok lett volna.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

     Azon a réges-régi télen édesanyám eltörte a lábát, s egyszeriben én lettem a lóti-futi kisasszony a betegágy és a nagyvilág között.
    Vittem a parancsot tyúkoknak, kacsáknak:
    – Édesanyám azt üzeni: jó éjszakát! – és szigorúan rájuk reteszeltem a bordás lécajtót. Reggel is én engedtem ki a tollas népet:

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

     Tél lett.  Vastag hótakaró borította a földet.  Az erdei állatok éheztek és fáztak.
     Mit tett a kis sün?  Tüzet rakott.  Sütni való tököt vett elő.  A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta.  A tökdarabokat megsütötte.  A tökmagot megpörkölte.
     Mit tett ezután a kis sün?  Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte a kockás sáljával.  Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kiült az odúja elé.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

     December volt, és hatalmas pelyhekben hullt a csillogó hó. Az első c. osztályban minden kisgyereknek az ablakra szegeződött a tekintete.
     – Látom, mindenkit jobban izgat a hóesés, mint az osztályfőnöki óra – mosolyodott el Márta néni megértően.  – Mindjárt kicsengetnek, és akkor szaladhattok haza a szánkókért. Biztos vagyok benne, hogy ebből a remek, friss hóból ma sok hóember is meg fog elevenedni – mondta, hamiskásan mosolyogva, miközben megsimogatta az egyik, ábrándozó tekintetű kisfiú kobakját.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

    Évi meg Tücsi szánkót kapott karácsonyra.  Más ajándékot is kaptak, persze, de a szánkónak örültek a legjobban.
    Szép szánkó volt az!  Piros, fényes!  A talpán csak úgy szikrázott a vasalás a karácsonyi gyertyafényben.  Évi visítva hasalt rá, amint meglátta.
    A piros szánkót selymes fényű, piros zsinóron húzhatta volna a hóban bárki, ha – lett volna hó!  De a szösz tudja, mi történt ebben az esztendőben az időjárással!  Csak jöttek-mentek nagy lustán a hófelhők keletről nyugatra meg vissza, nem szállingált a magasból egy gombostűnyi hópihe sem.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

    Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt, s ami a legnagyobb baj volt: a jégcsap se esett le.
    Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

    Egyszer nagy hideg volt. Az ablakot jégvirágok nőtték be. Az emberek bundában mentek ki a szobából: a fülükre ráhúzták a sapkát, és kék orral és könnyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt.
    Juliska rálehelt az ablakra. A jégvirágok megolvadtak egy helyen a leheletétől, és kerek tisztaság támadt ottan. Juliska kinézett azon a kertbe. Mit látott? Hóval prémezett fákat, és fehérséget mindenütt.
    Az ablaktól néhány lépésnyire volt egy almafa. Annak az egyik ágán egy madárka ült. Piciny lába belesüllyedt az ágon fehérlő hóba. Szomorúan csipegett. Egyszer csak lehunyta a szemét. A feje aláhanyatlott. A következő pillanatban lehullott az ágról, és beleesett a hóba. A hátára esett. A lába az ég felé. Ott is maradt mozdulatlanul.

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Téli mesék

Csikorgó, a fagykirály nagyon szigorú uralkodó lehetett a maga idejében. Átkozták is eleget az alattvalói. Egy darabig még örültek is neki, kivált a szűcsök s a csizmadiák, mert úgy ellátta őket munkával, hogy ki sem látszottak belőle. Örültek a gyerekek is persze, mert kedvükre szánkázhattak, korcsolyázhattak a ropogós havon s a fényes jégen. De hát nem csak szűcsökből, vargákból áll a világ, nem csak szánkázásból, csúszkálásból az élet. Elkezdtek gondolkodni az alattvalók, hogy Csikorgó uralmának miképpen vethetnének véget.