Leesett az első hó. És nemcsak szállingózott, hanem rögvest annyi hullott belőle, hogy vastag, hófehér dunnával fedte be az erdő minden zegzugát.

Látva ezt, nyúlanyó nem engedte ki játszani a kis nyulacskákat, mivel attól tartott, ugrándozás közben belevesznének a mély hóba. Őzikének éppen a hasa aljáig ért a hó, ő is csak nagy nehezen lábalt ki belőle. Egyedül medvekoma tudott volna gond nélkül átgázolni a hótorlaszokon, de ő meg észre se vette, hogy talpig fehér ruhát öltött az erdő, mivel már jó ideje téli álmát aludta a barlangjában.

Hófehér nyugalom ereszkedett a tájra, melyet csupán az élelmet kereső harkály időnkénti kopogtatása tört meg.

Egy nap azonban másféle zaj verte fel az erdő sűrű csendjét. Fejszecsattogás és élénk kurjongatás, mellyel a favágók munkára buzdították magukat a fogcsikorgató hidegben.

Míg dolgoztak, nem fáztak, azonban amikor az elemózsia elfogyasztására letelepedtek a kivágott farönkökre, elkelt egy kis meleg. Gyorsan nagy farakást hordtak össze, alágyújtottak, és körbeülték. A jóféle itókával töltött kulacs kézről-kézre járt, eddegéltek, beszélgettek. A lobogó tűz megvilágította az arcukat, csillagocskákat lopott a szemükbe, melengette a kezüket és a szívüket, ezért jókedvre derültek. Nótázgattak, tréfákat meséltek, egymás szavába vágva, örömmel töltötték a pihenőidőt.

A két legfiatalabb favágó, megelégelve a tétlenséget, egyszer csak felugrott, és a tűztől távolabb elkezdték gyúrni a havat.

Kis idő múlva, jókora hóember emelkedett a tisztáson. Az építők egyike az elemózsiás tarisznyájából egy sárgarépát kotort elő, amit az édesanyja csomagolt a kenyér mellé, mert tudta, hogy szereti. Most lemondott róla, hiszen mit ér egy hóember, ha nincs orra? A szeme helyére két, már kihűlt faszéndarabot illesztett. Igazán helyre hóember lett belőle!

A munka a kis pihenő után tovább folyt, a kivágott fát szekérre rakták, majd a favágók haza indultak.

A hóember egyedül maradt. A hatalmas máglya még mindig nem aludt ki, a tűz parázslott, apró, piros lángnyelvek libegtek az enyhe szélben.

Ekkor eszébe jutott, hogy a favágók milyen boldogan, jókedvűen ülték körül a tüzet. Bizonyára ez a szép, fényes, piros farakás tette őket ilyen boldoggá - gondolta. Addig-addig fészkelődött, mígnem hatalmas gömbhasán billegve, sikerült odajutnia a tűzhöz.

Amint a máglya közelébe ért, egyből valami jóleső melegség árasztotta el. Arcán és testén apró vízerecskék jelentek meg, amelyekben, mint a favágók szemében, ott csillogott a tűz piros lángja. Kicsit összébb ment, de észre sem vette, mert úgy érezte, a tűz finom melege őt is boldoggá tette, mint a favágókat. Csak bámulta a parázsból ki-kiröppenő, csodaszép szikrákat, lenyűgözte az apró lángocskák kecses tánca…

Megvirradt. A favágók kurjongatása ismét betöltötte az erdőt. Munkára készen érkeztek a tisztásra, és igencsak elámultak azon, hogy az előző nap rakott máglya még nem hamvadt el teljesen.

A fiatal favágók egyből a hóembert keresték, de sehol sem látták, holott éjszaka nem enyhült a hideg, sőt, még egy kicsit a hó is szállingózott.

A lassan kialvó, de még mindig parázsló tűz mellett csupán egy darab sárgarépát, és két széndarabot találtak…

 

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     Amikor a Tél megrázza a szakállát, hullani kezd a hó a Földön. Január, a Tél középső fia, kisgyermek korában nagyon irigyelte ezért édesapját. Szerette volna, ha neki is van valami hasonló tudománya, de ahhoz persze még mindenképpen kicsi volt, hogy szakállt növesszen. Mivel azonban ez a dolog annyira érdekelte, hogy emiatt rengeteget nyaggatta szüleit, apja megengedte, hogy segítsen megrajzolni a hópelyhek mintáját.
     A kis Január az elején nagyon örült ennek a feladatnak, és rendkívül ügyesnek bizonyult; szebbnél szebb mintákat formázott a hópelyhekből. Sokan megcsodálták munkáit, és gyakran dicsérgették ügyességét.
     Hamarosan viszont, úgy érezte, a sok dicséret ellenére is, hogy neki ez nem elég. Arra vágyott, hogy hatalmas virágokat rajzolhasson, óriási képeket komponálhasson. Fantáziája határtalan volt; lendületes, nagy íveket, ezernyi mintát, alakot képzelt maga elé, de hiába, mert ceruzájával csak apró csillagocskákat lehetett formázni, amikből csak kis hópelyheket tudott összerakosgatni. Így nem csoda, hogy egy idő után már cseppet sem élvezte a munkát, ráunt, mert szabadságra vágyott.

Bővebben: Bódai-Soós Judit: Január

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     A hosszú, színekben dúskáló ősz után egyik napról a másikra leesett az első hó. Bár Zsófi és Karcsi szülei már késő este felfigyeltek az utcai lámpa fényében pilinkélő hóra, a gyerekek csak reggel vették észre, hogy az egész környék fehér ruhát öltött.
     – Odanézz, Anya! Esett a hó! Jaj, de jó! Ma a hócsizmámban szeretnék az oviba menni! – örvendezett Karcsi.
     Zsófi is odatapasztotta a két kezét és az arcát a hideg ablaküveghez, és csak némán nézte az utcát. Talán már az első hóember építése járt a fejében.
     A gyerekek villámgyorsan elkészültek, és rábeszélték anyukájukat, hogy korábban induljanak el az oviba. A nagycsoportos Zsófi, aki két évvel volt idősebb öccsénél, kiszökkent a bejárati ajtón. Feltekintett, és igyekezett néhány szállongó hópihét elkapni. Karcsi pedig nekifutott, és egy  nagy lendület után hatalmasat huppant a hóba. Szerencsére nem ütötte meg magát, mert a fehér takaróval borított füvön landolt. Éppen elkezdett feltápászkodni, amikor valamire felfigyelt.
     – Anya, gyere ide gyorsan! Mutatni akarok valamit.

Bővebben: Nyquist Gizella: Az első hó

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     Borzontorz barátságos szobájából egy nagy erkély nyílt. Ez a pici „birtok” pontosan úgy viselkedett, mint a nagy külvilág: ilyenkor télen hosszú, csillámló jégcsapok lógtak falécein, kristálytiszta hó fedte minden ízét-porcikáját, akárcsak a környező fenyők koronáját.
     Abban, hogy Borzon-torz időről időre ellenállhatatlan vágyat érzett kiszaladni a jó meleg szobából a vakítóan fehér nagyvilágba, jelentős szerepet játszottak az erkélyre látogató madarak. Apa a hidegben vacogó, éhes kis vendégeknek egy jó nagy madáretetőt épített nádfedéllel és négy pici eresszel.
     – Menjünk a madarak után! – szólt Apa Borzontorzhoz, és pár perc múlva már ropogott is a hó a talpuk alatt.

Bővebben: Zeke László: Borzontorz, a Hóember és a Tavasz

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     Nagyon szép völgyben lakunk. A hegyek úgy ölelik át a kis falut, ahogyan anyuék szoktak bennünket, gyerekeket.
     Most, hogy sok hó esett, öcsémmel, Marcival a szobánk ablaka elé felállítottunk egy hóembert. Nagy pocakja és szép egyenes tartása jó étvágyú, gazdag emberre hasonlítana, ha fején nem éktelenkedne az az öreg lyukas fazék. Szemei a fáskamrában talált legcsillogóbb széndarabkából vannak. Egyedül sárgarépa orra vöröses színe árulkodik arról, hogy hideg lehet egész nap az udvarunkon álldogálni. Ez a hóember nem akármilyen... Ilyen nincs még egy a Földön. Elárulom, hogy ez egy TITOKZATOS HÓEMBER!

Bővebben: Tóth Anna: A titokzatos hóember

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
           A vihar kidöntött egy hatalmas öreg fát. Recsegve-ropogva dőlt el a törzs, estében összezúzta a szomszédokat, maga alatt a kisebb bokrokat, de széttöredeztek, messzire röpültek saját ágai, gallyai is.
          Gerlice éppen napi élelemszerző körútján járt, mikor a szélvész kitört. Szegény kismadár alig talált egy kicsi menedéket egy idegen fa takarásában, már a világra zúdult a felhőszakadás.
          Gerlice ázottan, sérült szárnyacskával vészelte át az égiháborút, és apró felröppenései között inkább a földön bicegve indult volna haza, otthonába.

Bővebben: Pataki Edit: Gerlice otthona

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
Élt a Hargita oldalában egy magányos fenyő. Senki sem lakott a közelében. Az erdő, de még a legkisebb bokor is olyan messzire volt tőle, hogy még a kiáltását sem hallották volna meg, nemhogy a sóhajtásait. Ezért aztán nem is kiáltozott, nem is sóhajtozott. Még a nyári viharok, villámok s a farkasordító telek idején sem. Pedig annyit sanyargatták, hogy az még embernek is sok lett volna.

Bővebben: Kányádi Sándor: Fenyőmese

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     Azon a réges-régi télen édesanyám eltörte a lábát, s egyszeriben én lettem a lóti-futi kisasszony a betegágy és a nagyvilág között.
    Vittem a parancsot tyúkoknak, kacsáknak:
    – Édesanyám azt üzeni: jó éjszakát! – és szigorúan rájuk reteszeltem a bordás lécajtót. Reggel is én engedtem ki a tollas népet:

Bővebben: Donászy Magda: Hó Kató

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     Tél lett.  Vastag hótakaró borította a földet.  Az erdei állatok éheztek és fáztak.
     Mit tett a kis sün?  Tüzet rakott.  Sütni való tököt vett elő.  A tököt felvágta, magvait kikaparta, húsát kis darabokra vágta.  A tökdarabokat megsütötte.  A tökmagot megpörkölte.
     Mit tett ezután a kis sün?  Hócipőt húzott, bundát öltött, és a fejét bekötötte a kockás sáljával.  Az illatozó sülttök-darabokat tálcára rakta, és kiült az odúja elé.

Bővebben: Varga Katalin: Téli lakoma

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
     December volt, és hatalmas pelyhekben hullt a csillogó hó. Az első c. osztályban minden kisgyereknek az ablakra szegeződött a tekintete.
     – Látom, mindenkit jobban izgat a hóesés, mint az osztályfőnöki óra – mosolyodott el Márta néni megértően.  – Mindjárt kicsengetnek, és akkor szaladhattok haza a szánkókért. Biztos vagyok benne, hogy ebből a remek, friss hóból ma sok hóember is meg fog elevenedni – mondta, hamiskásan mosolyogva, miközben megsimogatta az egyik, ábrándozó tekintetű kisfiú kobakját.

Bővebben: Mentovics Éva: Peti és a teliholdas éjszaka

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Téli mesék
Tanulj velünk! ** Magyar nyelv és irodalom ** Mesék, történetek ** Téli mesék

Támogatók, segítők

Bartos Erika
Bódai-Soós Judit

Devecsery László
Duga Boglárka
Fecske Csaba

Galambos Bernadett
Garay Zsuzsanna
Hekli Éva
Kányádi Sándor
Kaprinay Éva

K. László Szilvia
Mentovics Éva
Mester Györgyi
Mészely József
Nagy Bandó András
Orgoványi Anikó
Pataki Edit
Péter Erika

Tóth Anna
Tóthárpád Ferenc

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.