Katica Kata a ribizli egyik levelén lakott. A felső ág negyedik levelét szerette a legjobban. Napsütésben ─ ha nem volt semmi dolga ─ mindig ott napozott. Amikor esett az eső, a levél aljára húzódott.
Hárman voltak testvérek: Kata, Évi és Lali. Kata volt a legidősebb, s nagyon büszke a négy pettyére. Évi egypettyes, Lali kétpettyes… Ne gondoljátok ám. hogy a katicák mindjárt hét pettyel jönnek a világra! Úgy kapják a pettyeiket, akár a katonák a csillagokat. Szorgalmasan dolgozni kell érte: el kell pusztítani a levelek apró élősködőit, segíteni kell a gyümölcsösben, s ha egész évben becsülettel dolgoztak, akkor kapnak egy-egy pettyet.
Katica Kata tegnap, amikor elrepült a diófa mellett, furcsa beszélgetést hallott. A füstifecske családot meglátogatta városi rokonuk, a molnárfecske. Emeletes házakról, autókról, szökőkutakról, csodálatos fényekről, nagy folyóvizekről mesélt a vendég. Kata elcsodálkozott, s elhatározta: elmegy a városba.
Korán reggel megszólalt a dongó-csengő-óra, ébresztőt zümmögött a lánynak.
Mielőtt Kata elindul, gyorsan elmesélem, milyen különleges szerkezet ez a dongó-csengő-óra.: mákgubó a külseje, rajta egy ajtó, benne a dongó, aki egy lassan forgó szélkeréken üldögél. A kerék alatti lyukakon fúj be a szellő, s ahogy forog körbe, egyszer csak a csápjával hozzáér az időpálcikához, s akkor aztán dongani és bongani kezd, amíg Kata fel nem ébred. Dongó Tóni csorgatott mézet kap cserébe a szolgálataiért, amit Katica a méhektől vásárol, s Tóni legközelebb is szívesen jön ébresztőórának.
Szavamat ne felejtsem: Katica Kata útra kelt. Repült, repült, repült. Amikor elfáradt, megpihent az útszéli jegenyén. Rövid pihenő után haladt tovább. Mintha ködbe került volna. Trüsszögni és prüsszögni kezdett. Majdnem nekiütközött egy toronynak, s ekkor vette észre, hogy valami furcsa gyárkéményrengetegből száll felfelé az a ködfüst, akarom mondani: a füstköd. Örült, mikor távolabb kerülhetett.
Az a valami, amire letelepedett, hamarosan meglendült alatta. Azt hitte, megsüketül, s hozzá még le is zuhan. A harangozás ─ szerencsére ─ hamarosan abbamaradt. Szédelegve repült tovább. Később lepillantott:
– Micsoda fura áradat! Füstölnek, zörögnek, morognak, tülkölnek. Levegőt is alig kapni tőlük.
Autót a faluban is látott, de ennyit! Végre valami zöldet pillantott meg. Odaszállt. Az erkélyládában virágok, s csodák csodája az egyik levélen egy katicát pillantott meg. Csodálkozva pillantottak egymásra. Kata törte meg a csendet:
– Szia! Engem Katica Katának hívnak.
– Szia! Az én nevem Katica Karcsi! Ne haragudj, de egy kicsit szédülök. A testvéreim is így haltak meg: elszédültek és lezuhantak.
– Ezen egyáltalán nem csodálkozom. Azt mondom, gyere velem! Ahol én élek, ott mindig tiszta, friss a levegő, s táplálék is van elég!
– Nem bánom, menjünk!
Óvatosan, magasabban repülve keltek útra. Hamarosan meg is érkeztek. Újabb lakója lett a ribizlibokornak.
S azóta biztosan boldog hétpettyes katicabogár Kata és Karcsi…
Hárman voltak testvérek: Kata, Évi és Lali. Kata volt a legidősebb, s nagyon büszke a négy pettyére. Évi egypettyes, Lali kétpettyes… Ne gondoljátok ám. hogy a katicák mindjárt hét pettyel jönnek a világra! Úgy kapják a pettyeiket, akár a katonák a csillagokat. Szorgalmasan dolgozni kell érte: el kell pusztítani a levelek apró élősködőit, segíteni kell a gyümölcsösben, s ha egész évben becsülettel dolgoztak, akkor kapnak egy-egy pettyet.
Katica Kata tegnap, amikor elrepült a diófa mellett, furcsa beszélgetést hallott. A füstifecske családot meglátogatta városi rokonuk, a molnárfecske. Emeletes házakról, autókról, szökőkutakról, csodálatos fényekről, nagy folyóvizekről mesélt a vendég. Kata elcsodálkozott, s elhatározta: elmegy a városba.
Korán reggel megszólalt a dongó-csengő-óra, ébresztőt zümmögött a lánynak.
Mielőtt Kata elindul, gyorsan elmesélem, milyen különleges szerkezet ez a dongó-csengő-óra.: mákgubó a külseje, rajta egy ajtó, benne a dongó, aki egy lassan forgó szélkeréken üldögél. A kerék alatti lyukakon fúj be a szellő, s ahogy forog körbe, egyszer csak a csápjával hozzáér az időpálcikához, s akkor aztán dongani és bongani kezd, amíg Kata fel nem ébred. Dongó Tóni csorgatott mézet kap cserébe a szolgálataiért, amit Katica a méhektől vásárol, s Tóni legközelebb is szívesen jön ébresztőórának.
Szavamat ne felejtsem: Katica Kata útra kelt. Repült, repült, repült. Amikor elfáradt, megpihent az útszéli jegenyén. Rövid pihenő után haladt tovább. Mintha ködbe került volna. Trüsszögni és prüsszögni kezdett. Majdnem nekiütközött egy toronynak, s ekkor vette észre, hogy valami furcsa gyárkéményrengetegből száll felfelé az a ködfüst, akarom mondani: a füstköd. Örült, mikor távolabb kerülhetett.
Az a valami, amire letelepedett, hamarosan meglendült alatta. Azt hitte, megsüketül, s hozzá még le is zuhan. A harangozás ─ szerencsére ─ hamarosan abbamaradt. Szédelegve repült tovább. Később lepillantott:
– Micsoda fura áradat! Füstölnek, zörögnek, morognak, tülkölnek. Levegőt is alig kapni tőlük.
Autót a faluban is látott, de ennyit! Végre valami zöldet pillantott meg. Odaszállt. Az erkélyládában virágok, s csodák csodája az egyik levélen egy katicát pillantott meg. Csodálkozva pillantottak egymásra. Kata törte meg a csendet:
– Szia! Engem Katica Katának hívnak.
– Szia! Az én nevem Katica Karcsi! Ne haragudj, de egy kicsit szédülök. A testvéreim is így haltak meg: elszédültek és lezuhantak.
– Ezen egyáltalán nem csodálkozom. Azt mondom, gyere velem! Ahol én élek, ott mindig tiszta, friss a levegő, s táplálék is van elég!
– Nem bánom, menjünk!
Óvatosan, magasabban repülve keltek útra. Hamarosan meg is érkeztek. Újabb lakója lett a ribizlibokornak.
S azóta biztosan boldog hétpettyes katicabogár Kata és Karcsi…
| < Előző | Következő > |
|---|
