Kéregmanó a Nagy Öreg Tölgyben szundikált. A hőscincért kérte meg, hogy ébressze már fel, ha itt lesz az újabb kéregújítás ideje, mert nagyon szeretett lustálkodni.     Ugye nem is gondoltad, hogy ilyen manók is léteznek!
    Akkor én most megsúgom neked, hogy minden fában lakik egy manócska.  Nagyon fontos dolga van ott mindegyiknek. Ha eljön a megfelelő idő, óvatosan, nagyon picit megrepeszti a fák kérgét, hogy azok  tudjanak nyújtózkodni egy jót. Mert ahogy nő a fa, kicsi lesz neki a kéreg, mint egy szoros kabát. Képzelheted milyen keservesen nyöszörögne odabent, ha nem sóhajthatna, amikor megsimogatja őt a tavaszi szél, vidáman, boldogan, vagy szomorúan, amikor lombja fölött integetnek a vadludak. Akkora hangzavar lenne a fák nyöszörgéséből ezen a kerek világon, hogy még a madarak csivitelését sem hallanád meg.    Nagy feladatuk van ezért a kéregmanóknak. Minden hónapban fogják fanyűvő késüket, óvatosan apró sebet ejtenek a fák kérgén, varázsmondókát mormolnak, hogy ne fájjon a vágás. Előfordul, hogy bekenik gyantával is, mert így gyorsabban forrad.  Amikor végeztek színes hálósapkát öltenek és elbújnak valamelyik repedésben aludni. A fák pedig nyújtóznak egy kicsit. Felsóhajtanak és azt mondják: de jó, növesztek magamon egy pindurkát! Hát igen!
    A Nagy Öreg Tölgy csak várt és várt. Nagyon szorította már a kabátja. Türelmetlenségét még egy szú is fokozta, aki folyton kellemetlenül csiklandozta. De neki nem volt kedve azt mondani, hogy: hi, hi, hi, sem azt, hogy: ha, ha ,ha.  Legszívesebben sóhajtott volna egy nagyot, mert itt volt a tavasz, de nem mert.  Nagyon szorította már a kabát.
    Kéregmanó persze csak aludt és durmogott és horkolt tovább. Öreg Tölgy először arra gondolt, hogy megcsiklandozza a talpát, de nem érte el.  Próbált mocorogni, dülöngélni egy kicsit, de a manó ettől még hangosabban horkolt.  Persze a hőscincér sem volt sehol. „Semmirekellő”- gondolta a tölgy.
    „Ha nem segít rajtam valaki én mindjárt megpukkadok!” –kiabálta mérgesen.
    A Tavaszi Szél hallotta meg elsőnek a zsörtölődését.
    –    Hogy segíthetnék rajtad ? – kérdezte tőle.
    –    Ébreszd fel kérlek ezt a haszontalan Kéregmanót! – könyörgött a fa.
    –    Hol keressem őt, merre? – súgta a szél.  Azt hiszem alul bújt el valahol ez a cudar, keresd meg őt, kérlek!
    A Tavaszi Szél  óvatosan bekukucskált minden résbe, redőbe. Tudjátok mennyi  rés , zegzug van egy öreg tölgyfán? Belefáradt egy kicsit a keresésbe. Már majdnem föladta a dolgot, amikor a legkisebb lyukban megpillantott egy tarka, színes sapkát, meg egy pindurka talpat csíkos zoknival a lábán és egy piros kabátkát. Óvatosan megcirógatta, de semmi sem történt.  „Ajjaj! – gondolta, na megállj hétalvó!”
Elrepült a somfavirághoz, jó nagyot szippantott belőle, aztán megállt a pici rés bejáratánál és azt mondta: ”Ha-ha-hapci!”
    Kéregmanó akkorát ugrott, hogy nőtt egy  nagy búb a fején. Aztán kidörzsölte szeméből az álmot és körülnézett, majd hangosan felkiáltott: „Azt a bodzavirágos tekeredett csigaházát, hát én elaludtam!”
    Gyorsan fogta fanyűvő kését és apró sebet ejtett a tölgy kérgén, elmormicolta álmosan a varázsigét. A tölgy  nyomban sóhajtott egy nagyot: „Ej de szép a világ!”– gondolta. Aztán lassan elkezdett növekedni, és már nem is haragudott a manóra, hiszen mindenki hibázhat … legalábbis egyszer.
    Bár tudnotok kell, hogy azóta a hőscincér nem szívesen látott vendég a tölgyfán, mégis újra és újra felkeresi őt, hogy édes nedveit kortyolgassa.  De a tölgy és a manók nem haragtartók. Ugye, te sem?

 

< Előző		Következő >

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Tavaszi mesék