Három tündér üldögélt a kristályvizű hegyi tavacskánál. Jócselekedeteikről beszélgettek.
– Egy szegény kisleánynak, ott a túlparton, meghaltak a szülei. Most magára maradt házikójában. Igyekszik megállni saját lábán, de azért bizony gyakran felkopik az álla. Találkoztam vele két héttel ezelőtt. Segítettem rajta! Halat fogtam neki a tóból, megsütöttem, odaadtam. No, hogy milyen jó étvággyal ette! Öröm volt nézni! - mondta az egyik tündér.
A másik tündér csodálkozva kapta fel a fejét:
– Ó! Egy hete én is találkoztam ezzel a kislánnyal! Én is adtam neki sült halat, de látod: én arra is gondoltam mit eszik majd másnap. Otthagytam neki egy szép hasú pontyot a következő napra...
A harmadik tündér mosolygott:
– No tegnap én is ugyanezt tettem, de valamivel még többet is: megtanítottam arra miként foghat ki halakat a tóból!
A közeli fenyőágon piros szárnyú kismadár hallgatta a beszélgetést és így csicsergett:
– Kedvesek, jószívűek vagytok mind a hárman, de szerintem most a harmadik tündér cselekedett közületek legokosabban. Életünkben nem csak ma van és holnap, a holnaputánokra is számítani kell!
– Milyen igaz! – rebbentek fel a tündérkék a levegőbe. Gyerünk, tanítsuk meg ezt a kisleányt mindenféle hasznos dologra!
| < Előző |
|---|
