Adrienn és Balázs a nyarak nagy részét a nagyszüleinél töltötte. A ház, ahol laktak, több ok miatt is különlegesnek számított. Nem egy közönséges, hanem egy olyan ház volt az, ami a falutól távol, a vasút mellett állt. A szomszédságában egy másik kis épület arra szolgált, hogy a vasutas kiálljon elé, és tisztelgéssel üdvözölje az elhaladó vonatokat. Valamikor a gyerekek nagyapja is abban a bakterházban szolgált, de ma már egy fiatal vasutas emeli magasra a tárcsáját, zöld felét mutatva a mozdonyvezetőnek. Úgy indítja a szerelvényt. Persze a nagyapa nyugdíjba vonulása után sem tévesztette soha szem elől az érkező és áthaladó teher és személyvonatokat. Pontosan ismerte a menetrendet.
     – Késik – mondogatta elég gyakran, s rosszallóan csettintett a nyelvével.
Bővebben...

Kora reggel volt. A nyári Nap ébredező sugarai még csak éppen hogy kibújtak horizont peremén nyújtózkodó dombok mögül.
- Azt hiszem, ma ismét csodálatos napunk lesz - mosolygott csillogó tekintettel a Napocska.
Körbepillantott a hegyes-dombos vidéken, majd arrébb terelt néhány - már kora reggel rakoncátlanul ficánkoló - felhőgyereket.
- Sem eső, sem pedig zivatarfelhőt nem látok közeledni – azzal kibújt a bárányfelhő-paplan alól és szép komótosan elindult, hogy ismét mosolyt varázsoljon az emberek arcára.
Bővebben...