Mesék emberekről

 

Illusztráció: Keglovich T. Milán

Furaallatok2     Akkoriban, amikor ez a történet megesett, még minden országban király uralkodott, akik sok-sok fiúgyermeket nemzettek, hogy biztosítva legyen az utódlás. A Csengettyűfalvával szomszédos királyságban azonban az öreg uralkodónak csupán egy lánya született, aki ráadásul igen furcsa teremtés volt. Kiskorától kezdve, csakis a vadaskertjében érezte jól magát, kedvenc állatai között. Még a barátait is aszerint válogatta, hogy ki kedveli az állatokat, ki nem, és csak azokat szerette igazán, akik valamilyen különleges, általa még nem ismert élőlénnyel tudták meglepni, megajándékozni.
     A tizennyolcadik életévét betöltve eladósorba került, azonban nem vette komolyan egyik kérőjét sem, továbbra is csak a vadaskertje volt számára a fontos, és egyik udvarlója sem tudott a kegyeibe férkőzni.
     Apja hamarosan megelégelte, hogy egy szem utódja nem akar férjhez menni, s ő hiába vár unokára. Országszerte közhírré tétette hát, hogy annak adja a leánya kezét, s vele a trónt, aki a különc gyermeket megörvendezteti valami rendkívüli ajándékkal, amitől maga is kezes „báránnyá” válik, s hajlandó lesz végre férjhez menni.
     Tódultak a királyi udvarba a különféle rendű és rangú fiatalemberek, akik sokféle élőlényt hoztak magukkal. Sárkányon kívül - mivel az már akkor is kihalófélben volt, s emiatt védettnek számított - mindenféle fajta síró, bőgő, mekegő, visító, szaladó, csúszó-mászó állat özönlötte el a várudvart, azonban gazdáik egyike se felelt meg a királylánynak.


     A vetélkedésnek hírét vette egy távoli falu legfurfangosabb legénye is, és, hogy célját elérje,  sajátos tréfát eszelt ki. Az erdőn befogott egy medvebocsot, aztán zsenge fűvel elcsalta őzmama mellől az egyik  gidáját, végül kiment a tóra, és fogott egy nagy, kövér potykát.
     A mackóra libatollból szárnyakat ragasztott, a kis gida patái alá görgőt fabrikált, a potyka hasa aljához pedig piciny létrát erősített. Az így kifigurázott állatokat szekérre rakta, ponyva alá rejtette, majd a király színe elé járult velük. Kérte, szerény származása ellenére, adjanak neki is lehetőséget, hadd próbálkozzon a királylány kedvében járni. A király csak legyintett, hogy nosza rajta, de nem nagyon bízott a sikerben.
     A furfangos legényt a hercegkisasszony elé bocsátották, aki rögtön megkérdezte, hová valósi. A legény megmondta, hogy ő bizony Furaföldről jött. Szó szót követett, majd a legény nagy tisztelettel sétálni hívta a királylányt a közeli árnyas erdőbe, mondván, szeretné neki átadni az ajándékait, de mivel a magával hozott állatokat nem akarta a természetes környezetükből kiszakítani, ezért a séta során mutatja meg azokat a királylánynak.
     Ahogy egyre beljebb hatoltak a rengetegbe, a lombok csendjét egyszer csak panaszos brummogás törte meg. Hallva ezt a legény, megszólalt: bocsáss meg hercegkisasszony, de az első ajándékom még szinte fióka, most tanul repülni, ott látom az egyik ágon fennakadva, alighanem a segítségemre szorul. Azzal felmászott a fára, és az alacsony faágról óvatosan lebillentette a medvebocsot, amely ragasztott szárnyaival való kevés kacsázás után sértetlenül, éppen előttük pottyant a földre.
     A királylány eltátotta a száját a nagy csudálkozástól, s csak ennyit mondott: ejha, ilyet még sohasem láttam!
     Tovább mentek. Ekkor a fiú hirtelen odébb rántotta a királylányt, mondván, hallja, erre közeledik a második ajándéka, egy kis gida, de félő, hogy olyan gyorsan vágtat el előttük, még feldönti őket. A királylány látva a görgőin szélsebesen száguldó őzikét, csak meregette a szemét, s meglepetésének is hangot adott: ilyen csodalény még az én vadaskertemben sem terem!

     Ahogy folytatták a sétát, egy helyen kétségbeesett pacskolás zaja ütötte meg a fülüket. Hamarosan elértek a zaj forrásához, egy tükörvizű kis tóhoz. A kerek tavacska partján, a víz szélén ott tátogott, csapkodott a harmadik ajándék, a kövér potyka, melynek hasa alá a legény  apró létrát erősített. Ó szegény, biztosan azért küszködik - mondta a legény -, mert nem tud a vízbe egyedül visszamászni. Hadd segítsek rajta. A kis létrán gyorsan visszacsúsztatta a halat a vízbe.
     A királylány látván a furfangot, s megértvén az egyébként neki igen tetsző, jó kiállású legény szándékát, elkezdett hangosan kacagni. Nahát, milyen különleges állataitok vannak nektek ott Furaföldön! - mondta mosolyogva. Elfogadom az ajándékaidat, hagyd itt nekem ezeket a csudalényeket. És - tette hozzá, mintegy mellékesen - maradj te is, ha akarsz, gondozzuk őket ezentúl együtt.
     Az igenlő bólintásra nyakába borult a furfangos legénynek, megcsókolta, s kéz a kézben vonultak a király elé, hogy a frigyükre áldását kérjék.
     A medvebocs persze azóta már „elrepült”, a gida is felnőtt és „tovagurult”, sőt a potyka is más vizeken „mászik”, de a furfangos legény és a szeszélyes királylány azóta is együtt élnek, s földöntúli boldogságban, harmóniában töltik békés hétköznapjaikat.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről
Tanulj velünk! ** Magyar nyelv és irodalom ** Mesék, történetek ** Mesék emberekről ** Mester Györgyi: A Furaföld-i csudalények

Támogatók, segítők

Bartos Erika
Bódai-Soós Judit

Devecsery László
Duga Boglárka
Fecske Csaba

Galambos Bernadett
Garay Zsuzsanna
Hekli Éva
Kányádi Sándor
Kaprinay Éva

K. László Szilvia
Mentovics Éva
Mester Györgyi
Mészely József
Nagy Bandó András
Orgoványi Anikó
Pataki Edit
Péter Erika

Tóth Anna
Tóthárpád Ferenc

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.