Egy földmívesnek három fia született. Annyira egyformák voltak, hogy idegenek ikreknek vélték őket.
Békés életük volt, sok munkával, kevés pihenéssel. A fiúk szorgalmasan dolgoztak családjuk földjén, szívesen teljesítették atyjuk kéréseit, s megtanulták, hogy a ki sem mondott elvárásoknak is megfeleljenek.
Egyik derűs tél végi napon atyjuk váratlan feladattal bízta meg őket:
– Felnőttetek, fiaim! Itt az ideje, hogy próbára tegyétek önmagatokat. Akkora darabot vethettek be közös birtokunkból, amekkorát akartok. – Egyiküknek búza-, másikuknak kukorica-, harmadikuknak mákvetőmagot adott.
A gabonával megajándékozott fiú összeszedte eddigi kevéske tapasztalatát, és gyakran fordult tanácsért édesapjához, nagyatyjához, más öregekhez. Minden munkát időben elvégzett, elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében. Mikor a szemek keményre érettek, megszervezte az aratást-cséplést, a termés behordását, odarendezte a földre a szalmabálázót, a rakodókat. Magtárba került a bőséges termés, hogy kenyérré őröltethessék, vagy vetőmagként várakozzék, illetve tartalékként szolgáljon, s hogy ocsúja takarmánnyá, szalmája alommá és tüzelővé váljék...
A legény másodvetésre készített elő a talajt. Gyakran tanácskozott fivérével, megosztották észrevételeiket.
A kukoricával megajándékozott fiú nagy örömmel látott munkához, és gyakran kért tanácsot édesapjától, nagyatyjától, más öregektől. Elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében.
Egyik estefelé hirtelen hatalmas özönvíz zúdult rájuk, jégdarabokat pattogtatott szét, és a vetést széles pásztában megsemmisítette.
A vihar elmúltával az elkeseredett ifjú újra szántotta és ismét bevetette a pusztává vált földsávokat.
A jégtől megkímélt területre időben odarendelte a gépeket, a rakodókat. Szellős magtárba került a szem, hogy emberi és állati eledel vagy vetőmag, illetve tartalék legyen, s hogy a bálákba préselt szár takarmánnyá, tüzelővé váljék...
A fiú a betakarítás végeztével vetésre készítette elő a talajt.
Munkája közben gyakran tanácskozott fivérével, kérték és elfogadták a másik segítségét.
A mákkal megajándékozott fiú lakrésze magányában azonnal a sarokba hajította a zsákocskát. Becsapottnak érezte magát a kevéske vetőmag miatt, és háborgását lecsillapítandó elment kikapcsolódni. Minden idejét mulatótársaival töltötte. Mikor hazadülöngélt, edzőcipőjét a zsákocskára dobta.
Fivérei udvarias kérdéseit patópáluras nyegleséggel utasította el. Játékgépezés, kártyázás, hajnalig tartó dorbézolások várták...
A tél közeledtével a gazda magához hívta fiait.
– Atyám – kezdte a gabonával megajándékozott fiú –, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Az Ég Ura kedvező időjárással segítette küszködésemet. Ímé, pajtáid, magtáraid és csűrjeid bizonyítják: a te vetőmagod a magvak sokaságát hozta. – Különböző asztalokon hatalmas kenyereket, gabonából készült süteményeket toltak be a szolgák.
– Büszke vagyok rád, gyermekem – ölelte őt meg édesatyja. – Ugyanannyi gabonát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!
– Atyám – kezdte a kukoricával megajándékozott fiú –, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Eleinte az Ég Ura is kegyébe fogadott. Azután viszont jégverést élhettünk át, és a veszteséget kevésbé ellensúlyozhattam az utóvetéssel. A te vetőmagod így is a magvak sokaságát hozta. – Kukoricából készült fogásokat, süteményeket hoztak be a szolgák, és ínyencségkent ott volt az utóvetésből készült sok főtt és sült kukoricacső is.
– Büszke vagyok rád! – ölelte őt meg édesatyja. – Ugyanannyi kukoricát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. A jégverést én is megsínylettem, megsirattam. Én sílónak valót vetettem a tönkrevert földbe, örömmel fogadom most illatos főtt és sült csöveidet, ízük gyermekkori emlékeket ébreszt bennem. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!
– Atyám – kezdte a mákkal megajándékozott fiú –, felbosszantottál ezzel a megkülönböztetéssel. Fivéreimnek zsákszámra adtad a vetőmagot, engem erre a kis zsákocskára érdemesítettél. Visszaadom hiánytalanul – nyújtotta volna atyjának a lomok alól nehezen kibányászott, dohos tarisznyát.
– Haszontalan vagy! – dörrent rá édesatyja, és szolgái betoltak egy mákos ételekkel, süteményekkel gazdagon megrakott asztalt. – Édesszájú vagy, ezért bíztam volna éppen rád a mák termesztését. Ugyanennyit vetettem el én is, amennyi nálad tönkrement, nálam viszont ezerszeres termést hozott.
A mákkal megajándékozott fiú nagyot nyelt, mikor meglátta az asztalon kedvenc ételeit. Érezte, hogy arca lángvörössé vált. Szégyenét tetézte, hogy sem fivéreivel nem osztozhat atyja elismerésében, sem a ház népével az évet záró általános örömünnepben. És mikor mindenki megrohamozta az asztalokat, ő nem mert venni sem a perecből, sem a sült kukoricából, de még a mákos gubából sem.
Békés életük volt, sok munkával, kevés pihenéssel. A fiúk szorgalmasan dolgoztak családjuk földjén, szívesen teljesítették atyjuk kéréseit, s megtanulták, hogy a ki sem mondott elvárásoknak is megfeleljenek.
Egyik derűs tél végi napon atyjuk váratlan feladattal bízta meg őket:
– Felnőttetek, fiaim! Itt az ideje, hogy próbára tegyétek önmagatokat. Akkora darabot vethettek be közös birtokunkból, amekkorát akartok. – Egyiküknek búza-, másikuknak kukorica-, harmadikuknak mákvetőmagot adott.
A gabonával megajándékozott fiú összeszedte eddigi kevéske tapasztalatát, és gyakran fordult tanácsért édesapjához, nagyatyjához, más öregekhez. Minden munkát időben elvégzett, elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében. Mikor a szemek keményre érettek, megszervezte az aratást-cséplést, a termés behordását, odarendezte a földre a szalmabálázót, a rakodókat. Magtárba került a bőséges termés, hogy kenyérré őröltethessék, vagy vetőmagként várakozzék, illetve tartalékként szolgáljon, s hogy ocsúja takarmánnyá, szalmája alommá és tüzelővé váljék...
A legény másodvetésre készített elő a talajt. Gyakran tanácskozott fivérével, megosztották észrevételeiket.
A kukoricával megajándékozott fiú nagy örömmel látott munkához, és gyakran kért tanácsot édesapjától, nagyatyjától, más öregektől. Elkövetkező évük létfeltételeit tisztelte vetésében.
Egyik estefelé hirtelen hatalmas özönvíz zúdult rájuk, jégdarabokat pattogtatott szét, és a vetést széles pásztában megsemmisítette.
A vihar elmúltával az elkeseredett ifjú újra szántotta és ismét bevetette a pusztává vált földsávokat.
A jégtől megkímélt területre időben odarendelte a gépeket, a rakodókat. Szellős magtárba került a szem, hogy emberi és állati eledel vagy vetőmag, illetve tartalék legyen, s hogy a bálákba préselt szár takarmánnyá, tüzelővé váljék...
A fiú a betakarítás végeztével vetésre készítette elő a talajt.
Munkája közben gyakran tanácskozott fivérével, kérték és elfogadták a másik segítségét.
A mákkal megajándékozott fiú lakrésze magányában azonnal a sarokba hajította a zsákocskát. Becsapottnak érezte magát a kevéske vetőmag miatt, és háborgását lecsillapítandó elment kikapcsolódni. Minden idejét mulatótársaival töltötte. Mikor hazadülöngélt, edzőcipőjét a zsákocskára dobta.
Fivérei udvarias kérdéseit patópáluras nyegleséggel utasította el. Játékgépezés, kártyázás, hajnalig tartó dorbézolások várták...
A tél közeledtével a gazda magához hívta fiait.
– Atyám – kezdte a gabonával megajándékozott fiú –, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Az Ég Ura kedvező időjárással segítette küszködésemet. Ímé, pajtáid, magtáraid és csűrjeid bizonyítják: a te vetőmagod a magvak sokaságát hozta. – Különböző asztalokon hatalmas kenyereket, gabonából készült süteményeket toltak be a szolgák.
– Büszke vagyok rád, gyermekem – ölelte őt meg édesatyja. – Ugyanannyi gabonát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!
– Atyám – kezdte a kukoricával megajándékozott fiú –, te érdememen felül jutalmaztál engem, és hitvány szolgád igyekezett a te bizalmadat megérdemelni. Eleinte az Ég Ura is kegyébe fogadott. Azután viszont jégverést élhettünk át, és a veszteséget kevésbé ellensúlyozhattam az utóvetéssel. A te vetőmagod így is a magvak sokaságát hozta. – Kukoricából készült fogásokat, süteményeket hoztak be a szolgák, és ínyencségkent ott volt az utóvetésből készült sok főtt és sült kukoricacső is.
– Büszke vagyok rád! – ölelte őt meg édesatyja. – Ugyanannyi kukoricát vetettem el hasonló nagyságú földdarabon. Nálam is ennyi a termés. A jégverést én is megsínylettem, megsirattam. Én sílónak valót vetettem a tönkrevert földbe, örömmel fogadom most illatos főtt és sült csöveidet, ízük gyermekkori emlékeket ébreszt bennem. Megdolgoztál azért, amit elértél. Legyen a tiéd, alapozd meg véle saját életedet!
– Atyám – kezdte a mákkal megajándékozott fiú –, felbosszantottál ezzel a megkülönböztetéssel. Fivéreimnek zsákszámra adtad a vetőmagot, engem erre a kis zsákocskára érdemesítettél. Visszaadom hiánytalanul – nyújtotta volna atyjának a lomok alól nehezen kibányászott, dohos tarisznyát.
– Haszontalan vagy! – dörrent rá édesatyja, és szolgái betoltak egy mákos ételekkel, süteményekkel gazdagon megrakott asztalt. – Édesszájú vagy, ezért bíztam volna éppen rád a mák termesztését. Ugyanennyit vetettem el én is, amennyi nálad tönkrement, nálam viszont ezerszeres termést hozott.
A mákkal megajándékozott fiú nagyot nyelt, mikor meglátta az asztalon kedvenc ételeit. Érezte, hogy arca lángvörössé vált. Szégyenét tetézte, hogy sem fivéreivel nem osztozhat atyja elismerésében, sem a ház népével az évet záró általános örömünnepben. És mikor mindenki megrohamozta az asztalokat, ő nem mert venni sem a perecből, sem a sült kukoricából, de még a mákos gubából sem.
Kulcsszavak
| < Előző | Következő > |
|---|
