Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy szegény ember, annak pedig felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokszor összeperlekedtek.
     Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz föl sem forrott, jön haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel:

Bővebben: Benedek Elek: A három kívánság

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről
     Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kurta farkú malacka túr: volt egy szegény halászember. Ennek a szegény embernek nagyon sok gyermeke volt. Bizony, mikor volt kenyér az asztalfiában, mikor nem. Hiába kelt a szegény halász kakasszóval, hiába feküdt le késő éjjel, hiába hordozta a hálóját reggeltől estig folyóvízről folyóvízre, betelt rajta a mondás, hogy: vadász, halász, madarász, üres tarisznyában kotorász; kevés istenáldása volt a munkáján.
     Hanem amilyen ágrólszakadt szegény volt a halász, éppen olyan gazdag ember volt a bátyja. Ennek meg egy gyermeke sem volt. Mikor aztán a szegény halász házánál egy falat nem sok, annyi sem volt, mindig csak a bátyjához küldött: adjon Isten nevében bár egy vacsorára való puliszkalisztet. De ahhoz ugyan küldhetett, azt üzente vissza mindig: ád szívesen egy vékát is, ha cserébe neki adja valamelyik fiát.

Bővebben: Benedek Elek: A kerek kő

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

     Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma. Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti.
     Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:

Bővebben: Benedek Elek: A só

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

A megérkezés

   Kacat kucko lakoja 02Egy hatalmas erdőben, ahol a fák alatt virágok nyílnak, gombák lapulnak, egy nagy tölgyfa odvában élt egyszer egy manó család. Az odúban sokan laktak, manó papa, manó mama és virgonc manó gyerekek. A legkisebb manó hosszú füleivel folyton fülelt, hegyes orrával állandóan szimatolt, nagy barna szemeivel kíváncsian nézelődött valahányszor az erdőt járta. Gyakran megtréfálta a testvéreit, és mivel sok csínyt, kópéságot követett el, elnevezték Kópénak.

   Kópé kicsi volt és vékony. Akkora volt csak, mintha két érett körtét egymásra tennénk. Szeretett fára mászni, onnan nézelődni, a vékony ágakon csimpaszkodni, hintázni, majd leugrani, és a fűben meghemperegni. Szívesen fedezett fel új ösvényeket, egyszer még a vakond alagútját is végig járta. Legjobban a zöld színt szerette, a nadrágja fűzöld volt, a kalapja barna, a pulóvere pedig világoszöld sárga csíkokkal.

Bővebben: Garay Zsuzsanna: A kacat kuckó lakója (Részlet)

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

Egyik szombat délután testvéreimmel állatfigurákat fűztünk. A könyvből kiválasztottuk a krokodilt. Szép, fényes sötétzöld gyöngyöt használtunk a testéhez, sárga lett a szeme. A nővéreim ügyesebbek és gyorsabbak voltak, mint én, könnyebben követték a rajzot, hamarabb elkészültek. Edit már a másodikhoz kezdett, amikor én még csak az elsővel bíbelődtem.
– Ez a fiú – mutatott rá a készre. – Ez pedig lány lesz. Ehhez világoszöldet fogok használni.
– Én pedig készítek kicsinyeket is! – kiáltott fel Lili. Irigykedve néztem őket. Hamar elfogyott a sötétzöld, és a világoszöld gyöngyöket tartalmazó dobozka is kiürült. Összevesztünk. Nekem nem jutott elég. Lili a végén már a kékeszöld színű gyöngyöket is elhasználta.

Bővebben: Garay Zsuzsanna: Mese a krokodilról

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről
Volt egyszer egy messzi-messzi ország, úgy hívták: Angyalvölgy. Körös- körül fellegek övezték. A Nap soha nem tért nyugovóra, mindig beragyogta a fény. Itt éltek az angyalok örökös békességben és boldogságban. Köztük lakott az az angyallány, akiről most mesélni fogok.
     Termete, mint a karcsú nádszál, haja fekete, mint a holló tolla, szeme, mint a zafír. Selyemruhája zöld színben tündökölt, lágyan lebbent, ahogy lépett. Szárnyait csak sejteni lehetett, ahogy meg-megcsillantak a napfényben.

Bővebben: Hullám Mónika: Angyal a Földön (10 éves)

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

     Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.
     Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.

Bővebben: Illyés Gyula: Tündérszép Ilona és Árgyélus

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

     Volt egyszer egy öreg király, s annak egy leánya. De annak a kisasszonynak olyan nevetős volt az arca, hogy bárki ránézett, mindjárt maga is mosolyogni kezdett. Nem tetszett ez az öreg királynak, úgy gondolta, hogy léha és helytelen dolog, ha másoknak sírni van kedvük. Megtiltotta hát a lányának, hogy nevetősen nézzen, de a királykisasszonynak minden haja szála olyan derűvel volt teli, hogy a tiltás mit sem ért. 
     Jól van, ha így, hát így – gondolta a király –, akkor majd nem láthatja senki sem az arcát, sem egyetlen haja szálát!
     Ráparancsolt a lányára, hogy tetőtől talpig fátyolozza el magát. Bárki más elszomorodott volna ennek a parancsnak a hallatán, de a királykisasszony csak legyintett. Majd megérti a papa egy napon, hogy a mosoly úgy kell, mint egy falat kenyér. Elfátyolozta hát magát, de a szeme továbbra is olyan nevetős, ragyogó maradt, hogy az emberek mosolyogtak, ha meglátták.
     Dúlt-fúlt a király, hogy nem tudta megregulázni se a lányát, se az alattvalóit.
     – Megálljatok csak, majd elmegy a kedvetek a vigyorgástól!
     Kihirdette, hogy a lányát magas toronyba záratja, ott aztán legfeljebb a madarakra mosolyoghat, amelyek arra repülnek, alattvalóinak pedig törvényben tiltotta meg, hogy felfelé görbüljön a szájuk.
     Nem is volt senkinek kedve örülni ennek hallatán, csak a kisgyermekek nem hagytak fel a mosolygással, mert nekik mégse lehetett megtiltani a vidámságot.
     A király azonban még a kisdedektől is sajnálta a mosolygást, elküldetett hát a boszorkánymesterért, és megkérdezte tőle, hogyan törölhetné le a vidámságot összes alattvalója arcáról.
     – Annak csak egy módja van, királyom, lakat alá kell zárni a Mosolymanót.
     – Hát az meg miféle szerzet? – kérdezte a király.
     – A felhők között él, és ahány csecsemő csak erre a világra születik, arra mind rávigyorog, a gyerekek meg vissza. Ha szerét tudjuk ejteni, hogy ez a manó lakat alá kerüljön, senki nem fog többé mosolyogni.<

Bővebben: Ladányi-Turóczy Csilla: Mosolymanó és a bús király

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

     Évi és Panni, jó szemű, szorgalmas kislányok, szamócát szedtek az erdőben. Ha nem is könnyen, sok kutatás, hajolgatás árán, de mindkettőjük kosárkája megtelt édes pirosan mosolygó, illatos szamócával.
     Hazafelé menet két csöppséget vettek észre: pöttömnyi kisfiú és kislány játszott az út menti patakparton. Panni gyorsan a szamócákra terítette kendőjét, Évi azonban nem követte példáját.
     Amikor odaértek, a két csöppség vágyó szemeket meresztett a szamócákra, kérni azonban nem mertek. Ám Évike könnyen kitalálta mire gondolnak. Mindkét gyereknek bőven adott a kosarából. Felderült a kicsik arca, hálás szavakkal köszönték.
     Amikor továbbmentek, Panni nem állta meg kicsit rosszalló, kicsit kárörvendő megjegyzés nélkül:
     -  Most a te kosaradban sokkal kevesebb szamóca van, mint az enyémben!
     Évike nem akarta megbántani barátnőjét, de azért tréfás-komolyan így szólt:
     -  A gyomromnak, igaz, kevesebb maradt, de ez a kevesebb sokkal több  -  a szívemnek!

     Én hozzáteszem: a szamóca is, mint sok más földi dolog, jóra is csábíthat,  -  de az ellenkezőjére is!

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről

A városkában ő volt az egyetlen bábkészítő mester. Hosszú évtizedek óta űzte a mesterségét, és a saját kezűleg készített bábokat olyan nagy becsben tartotta, úgy szerette, mint más a gyerekeit.
A szakmája azonban hiába volt olyan ritka, csak nagyon keveset keresett vele. Különösen, amióta megöregedett, és gyengülő látása miatt, egyre kevesebb megrendelést tudott teljesíteni. Rég túl volt már a hetvenen, a gyerekei felnőttek, ugyanakkor a legnagyobb bánatára, egyikük sem követte őt a bábkészítő mesterség gyakorlásában.
A kisváros egyik neves általános iskolájában az iskola alapításának 20. évfordulója alkalmából a gyerekek bábjátékot terveztek előadni. A történet valamennyi szereplője rendelkezésre állt az iskolai szertárban báb formájában, csupán egy hiányzott, mégpedig a legfontosabb, a főszereplő udvari bolond.
Az egyik kisfiúnak, aki a bábkészítő szomszédságában lakott, eszébe jutott, hogy a hiányzó bábot megrendelhetnék az öreg mestertől.
Be is kopogtatott az öregúrhoz, és előállt a kívánságukkal: szeretnének egy olyan bábot csináltatni, amilyen még senki másnak nem volt, mivel ettől függ az előadásuk sikere.
A mester megörült, hogy újra szükség van a munkájára, és egyből rábólintott. Megígérte, hogy elkészíti a csudabábot, aminek a kinézetét még aznap este meg is tervezte, megrajzolta. Olyan színesre, olyan pompásra akarta csinálni, hogy maga a báb is növelje az ünnepi előadás fényét.
Csak másnap felkelvén jutott eszébe, hogy a pénze épphogy a megélhetésére elég, arra nem, hogy színes, drága anyagokat, és a még szükséges kiegészítőket megvásárolja. Előre soha nem fogadott el pénzt a munkája ellenértékeként, mert mi van akkor, ha mégsem tetszik a megrendelőnek a báb?! Ehhez szigorúan tartotta magát, mármint az utólagos fizetséghez.
De akkor mi legyen? Régről maradt ugyan néhány remekbe szabott bábfigurája, de azokat a gyerekeiként szerette, és semmiképpen nem kurtította volna meg az öltözetüket, nem szedte volna szét őket semmi pénzért, még az új csudabáb kedvéért sem. Hiszen ez a néhány öreg báb volt az ő mesterségének a címere.
Sokat töprengett rajta, mit tegyen, még az éjszaka jó részét is ébren töltötte, aztán csak elaludt, de az utolsó gondolata az volt: visszamondja a báb elkészítését, bármilyen csorbát is ejt a hírnevén a megrendelés elutasítása.
Amíg ő aludt, a kredencfiókban az öreg, évtizedekkel azelőtt készített bábok életre keltek, és elkezdtek tanakodni.
Az aranybrokát ruhát viselő királykisasszony kényeskedve mondta, hogy még rájuk nézve is kellemetlen lehet, ha a bábkészítő nem teljesíti a megrendelést. Hiszen ebből az emberek arra következtetnek majd, hogy nem képes elkészíteni a figurát, nincs is róla elképzelése, nem elég gazdag már a fantáziája.
A királyfi azonban kardoskodott, hogy azért ez nem ilyen egyszerű: egy mester az mester marad, akárhogyan is alakul a helyzet, a régi dicsősége, elismertsége nem függhet egy megrendelés elutasításától.
A pihés bundájú nyuszi báb a királylány, a lompos szőrű farkas a királyfi pártjára állt.
Az utóbbi véleményét támogatta a csipkevarrónő is, aki mindig igen büszke volt a ruhája gazdag fodraira.
Hasonlóképpen gondolkodott „A Piroska és a farkas” mese nagymama figurája, aki ragyogó gyöngyeit köszönhette az öreg mesternek.
Ali baba senkinek nem állt a pártjára, neki egyéni véleménye volt, mégpedig az, hogy nincs olyan mester még a fővárosban sem, aki nagyobb gonddal készítette volna el az ő kunkori orrú papucsát, és fényes szaténból készült turbánját.
A bábok közül csak egy nem szólalt meg az ügyben, csak csendben hallgatott és meditált: ő egy szokatlan báb volt, személyében az öreg bábkészítő a mesés India egyik isteni alakját, a sokkarú Siva istennő kicsinyített mását alkotta meg.
Az egyik állatbáb, a bölcs bagoly, szintén hallgatott. Ő azonban nem azért, mintha nem lett volna véleménye. Nagyon is volt, és amikor látta, hogy társai milyen tanácstalanok, elmondta, mit gondol.

Bővebben: Mester Györgyi: A bábkészítő

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék emberekről
Tanulj velünk! ** Magyar nyelv és irodalom ** Mesék, történetek ** Mesék emberekről

Támogatók, segítők

Bartos Erika
Bódai-Soós Judit

Devecsery László
Duga Boglárka
Fecske Csaba

Galambos Bernadett
Garay Zsuzsanna
Hekli Éva
Kányádi Sándor
Kaprinay Éva

K. László Szilvia
Mentovics Éva
Mester Györgyi
Mészely József
Nagy Bandó András
Orgoványi Anikó
Pataki Edit
Péter Erika

Tóth Anna
Tóthárpád Ferenc

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.