(Előzetes az Esőcsepp utazásai könyvből. Első fejezet.)

 

Biztosan sokszor néztétek már a szoba ablakából, hogyan esik az eső, vagy kapott el benneteket egy nyári zápor a játszótéren. Talán ti is szerettek gumicsizmával belelépni a pocsolyába. De mit tudtok az esőről?

SzamosvariEva1

Szamosvári Éva illusztrációja

     Az esőcseppek fenn születnek az égen, egy hatalmas felhőpalotában. Annak is a belsejében. Puha fehérség veszi őket körbe. A csecsemő esőcseppek azonban gyorsan fejlődnek. Megszületésük után már egy-két órával vidáman ugrándoznak, hancúroznak. Ha megszomjaznak, finom páralevet isznak, ha megéheznek, ízletes felhőcipót majszolnak. Gyorsan nőnek. És gondtalan életük tele van mókával, meglepetéssel. Ugyanis a felhőkastély, ami lassan úszik a kék égen, nem olyan, mint az emberek által épített házak, várak, kastélyok. A szobák ugyanis nem maradnak ugyanott, hanem folyton vándorolnak, de még a funkciójuk is állandóan változik. Az, ami reggel még a konyha volt, délidőre hálószobává alakul át, estére pedig már fürdőszoba lesz. Ezért az esőcsepp gyerekek élete csupa izgalmas kaland. Amikor egyik helyiségből átfutnak a másikba, még nem tudják, hogy mi vár rájuk a következő szobában. Ennek az az oka, hogy maga a palota is percről percre arrébb mozdul az égen, a szél fújja tovább, az egész épület szüntelenül gomolyog. A legkisebbek ezért a palota közepén cseperednek fel, mert az épület szélei, ahol a nagyobbak és a felnőttek élnek, sokszor leszakadoznak, amikből eső hull a földre.

     Az esőcseppek az idejük nagy részét tornával töltik. Senki nem szól rájuk, hogy ne ugráljanak, ne labdázzanak. Sőt még biztatják is őket, hiszen meg kell erősödniük. Hatalmas csúszdákon csúsznak le, hogy megszokják a sebességet. Magasról ugranak le, hol egyedül, hol összekapaszkodva, hogy ne féljenek az eséstől. Mivel előfordulhat olyan erős szél, hogy örvénybe kerülhetnek, körhintákon forognak rémisztő sebességgel. Ha sokan vannak, és nem jut mindenkinek elég labda, egyszerűen kiszakítanak egy darabot a palota szobáinak a falából, és maguk gyúrnak egy felhőlabdát. Azzal aztán dobálóznak, és ha megunják, akkor kergetőznek. Ha elesnek, vagy nekiütődnek a falaknak, nem ütik meg magukat, hiszen puha a fal, a padló, de még a bútorok is.

     A bútorok éppen olyan változékonyak, mint a szobák. Előfordul, hogy egy esőcsepp vidáman ül egy széken, kalimpál a lábával, és alatta a szék átalakul fürdőkáddá. Vagy asztallá. Minden kiszámíthatatlan.

     Csepp is ilyen esőgyermek volt. Tele pajkossággal és elevenséggel. Legjobb barátja Csöpp volt, aki egy kicsit dundi volt, mert folyton majszolt valamit. Csipp, a másik barátja, onnan kapta a nevét, hogy amikor leugrottak, akkor sikított, méghozzá valahogy így: Íjjj.

     Ők hárman mindennap együtt játszottak, és már nagyon várták, hogy milyen is lesz az, amikor a palotából kiléphetnek. Sokszor hallották a nagyobbak, a felnőttek meséit az utazásokról, de mégsem tudták elképzelni, milyen lehet az élet a felhőpalotán kívül.

 

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék az időjárásról

(Előzetes az Esőcsepp utazásai könyvből. Második fejezet.)

 

Egyik nap a szilaj fogócska után Csepp, Csipp, Csöpp lekuporodott az egyik szobában:

     – Én azért félek egy kicsit a zuhanástól – vallotta be Csipp.

     – Én attól tartok, hogy ha leérek, megütöm magam – súgta Csöpp, majd Cseppre nézett. – És te? Nem félsz semmitől?

     – De igen – válaszolta a barátja. – Én azon aggódok, hogy mi történik majd velünk, ha leérkezünk a földre.

     Elhallgattak. Ezt egyikük sem tudta pontosan. A felnőttek közül volt, aki végtelen víztömegről beszélt, mások sebes folyású patakokról meséltek, de a leghihetetlenebb történetek a hófehér mezőkről szóltak, amik északon borították be a hegyeket. Nem tudták, rájuk mi vár majd.

     Hamarosan azonban elérkezett a nagy nap, és ők ott álltak a nagy erkélyen, indulásra készen. Az ég kék volt, a nap is sütött. Amikor a legöregebb esőcsepp megadta a jelet, a három jó barát összekapaszkodott, és ugrott. Csipp behunyta a szemét, és sikított. Csöpp szakadt el tőlük először. A szél elválasztotta őket. Hamarosan Csepp egyedül maradt. De a közelében még sok esőcsepp zuhant a föld felé. Amikor már közeledtek, Csepp látta a kiszáradt talaj repedéseit, a fákon lekonyuló leveleket.

    SzamosvariEva2

Szamosvári Éva illusztrációja 

        Egy bokor zöld levelére érkezett meg, és puhán siklott le a levél erezetén. Közben hallotta a bokor suttogását:

     – De jó, hogy megérkezett az eső. Lemossa rólam a port, felüdít.

     Csepp nem hallott többet, mert már a bokor ágához ért, siklott tovább az ágon, majd a törzsön, végül a talaj mohón beitta. Itt mindenféle apró lények tapadtak Csepp ruhájára.

     – Hé, ti kik vagytok? Miért tapadtok rám?

     – Mi vagyunk az ásványi anyagok – felelte egy zöld színű.

     – Micsoda? Még soha nem hallottam rólatok!

     – Pedig nagyon fontosak vagyunk – válaszolta egy sárga színű.

     – Eddig szép áttetsző volt a ruhám, ti pedig elszíneztétek.

     A gyökerek szomjasan szívták be az esőcseppeket. Csepp egy pillanatra úgy érezte, mintha kiszorult volna belőle a szusz, olyan szűk volt az a hajszálvékony ér, amibe bepréselődött.

     – Jaj de finom – suttogta sok hang körülötte.

     Csepp meglepődve tapasztalta, hogy immár nem lefelé, hanem felfelé utazik. A bokor belsejében haladt egyre magasabbra, mígnem a levelek pórusain újra kilépett a nagyvilágba. Abban a pillanatban a Nap, mintha egy hatalmas szívószálat használna, felszippantotta. Ilyen gyors utazáson még soha nem vett részt. Mintha megváltozott volna a ruhája, a teste, nem is víz volt már, hanem pára, ő volt, de még sem ő. Aztán egyszer csak, mintha egy hatalmas kéz kinyúlt volna, behörpintette őt a felhőpalota.

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék az időjárásról

     Tavasz volt. A kert virágai ébredeztek éjszakai álmukból, szelíden bólintottak jó reggelt a világnak. Egy kék harangvirág szirmán apró harmatcsepp üldögélt, és szunyókált. Egészen kicsi harmatcsepp volt, Csilicseppnek szólította mindenki. Mikor magához tért, ijedten pislogott körbe:
     – Hol vagyok? Hová tűntek a testvéreim? Mi lesz velem? Egészen egyedül maradtam!

Bővebben: K. László Szilvia: Csilicsepp

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék az időjárásról

     Gáborka kint hevert a vadszőlőlugasban. Szagos fodormentavirágokból volt a derékalja, puha gyepből a vánkosa. Szellőcske pedig ott ringatta magát fölötte az ágakon, s nagy dudorászva megcirógatta a lombokat. Nagyon szép nótákat dúdolgatott, bizonyosan mindnyájan hallottátok már tőle:

Bővebben: Móra Ferenc: Szellőcske, Szelecske, Szél

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék az időjárásról
     Nem volt nagyon régen, amikor az égen vattaszerű gomolyfelhők jelentek meg. A járókelők felgyorsították lépteiket, talán csak Adrienn kínálta zavartalanul áruját, a tőle megszokott kedvességgel. Sokszor segített a szomszéd néninek, akié az üzlet volt. Ügyesen mozgott a virággal telt vödrök között, ezért a szülei nagyon büszkék voltak rá.

Bővebben: Tóthárpád Ferenc: Adrienn és a felhők

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék az időjárásról
Tanulj velünk! ** Magyar nyelv és irodalom ** Mesék, történetek ** Mesék az időjárásról

Támogatók, segítők

Bartos Erika
Bódai-Soós Judit

Devecsery László
Duga Boglárka
Fecske Csaba

Galambos Bernadett
Garay Zsuzsanna
Hekli Éva
Kányádi Sándor
Kaprinay Éva

K. László Szilvia
Mentovics Éva
Mester Györgyi
Mészely József
Nagy Bandó András
Orgoványi Anikó
Pataki Edit
Péter Erika

Tóth Anna
Tóthárpád Ferenc

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.