Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén.
     Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:
     – Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.
     – Nem eresztelek biz én, mert megeszel.
     – Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz. Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas:
     – Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
     A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:
     – Kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.
     A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólt:
     – Kedves malackám, ereszd be a két első lábam is.
     A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:
     – Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.
     Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.
     A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.
     Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelső majdcsak eléri.
     El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt.
     Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.
     Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:
     – Forró vizet a kopasznak!
     A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet. A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

 

Következő >

Magyar irodalom - Mesék, történetek - Mesék állatokról