Mesék, történetek állatokról

     Gyerekek, hallottátok-e már hírét a marabu-várnak? Rá ne mondjátok, hogy hallottátok, mert én akkor mindjárt azt kívánom, hogy mutassátok hát meg ezt a híres várat a térképen. Ott pedig nem mutatjátok meg, ha holnap ilyenkorig keresitek is.
     Marabu-vár nem a térképen van, hanem az állatkertben. Ott az is meglátja, aki nem keresi. Én se kerestem, mégis messziről megláttam a hegyes tetejű marabu-palotákat.
     – Ugyan kik laknak ezekben a furcsa emeletes házakban? – kérdeztem az őrt.
     – Azokban a marabu-madarak laknak, kérem – okosított föl az ember.
     – Marabu-madarak? – mondtam csodálkozva. – No, azok nagy urak lehetnek, hogy így kedvüket keresik. Szeretnék velük megismerkedni.
     – Lehet – azt mondta az őr s megzörgetett egy rácsos ablakot a marabu-palotán. Hát ki is dugta rajta a fejét – egy füles bagoly.
     – Nini – mondom –, ez a madár tán hétköznap füles bagoly, vasárnap marabu?
     – Füles bagoly az mindig – nevetett az őr –, ő a cselédje a marabunak.
     Így kellett lenni, mert a füles bagoly hirtelen visszakapta a fejét s rikoltott odabent esze nélkül. Bizonyosan azt jelenthette, hogy vendég áll a házhoz, tessék fölhúzni a csizmát.
     Fölhúzta-e marabu úr a csizmát, vagy nem, meg nem mondhatom, mert csak a hosszú orrát tolta ki az ablakon.
     – Kecsegés jó reggelt – köszöntem fel neki, de nem szólt rá semmit.
     – Szerecsen madár az, nem ért magyarul – mondta az őr.
     – No én meg szerecsenül nem értek – szomorodtam el. – Hanem azért, ha ilyen szép házat kapnék, én is beállnék marabunak.
     – Azt megteheti az úr – nevetett az őr –, csak tessék kivárni, míg olyan hosszúra megnő az orra, mint a marabué.
     De úgy elszaladtam én onnan, hogy vissza se fordultam többet s azóta se láttam marabu-várat. Csak a verebek hozták hírül az újságot, hogy nagy a baj marabuéknál.
     A baj az volt, hogy Tél apó a marabu-palotákba is bekocogtatott a múltkoriban s nagyon ráijesztett a forró naphoz szokott afrikai madarakra. Bezzeg egy-kettőre megtanította magyarul a kis marabu fiókákat.
     – Nagy a bánat, nagy a bú, fázik a kis marabu! – egész éjszaka azt jajgatták az ártatlankák.
     Ők még hírét se hallották a télnek, de az öreg marabu apó sokat tapasztalt már jártában-keltében s tudta, hogy mivel lehet a telet megszelídíteni.
     – Fűts be! – parancsolta a bagolynak.
     Bagoly inas szót fogadott, de nagy baj is lett belőle. Egyszerre teleszaladt füsttel valamennyi marabu-ház, az orruk hegyéig se láttak tőle a madarak.
     – Marabu úr, azt gondolom, a kéményben sok a korom – köhécselt Bagoly inas.
     – Hát ki kell söpretni – tüszkölt mérgesen marabu-apó.
     – Könnyű azt mondani, de hol találok én emeletes kéményseprőt? – gondolkozott el a bagoly.
     Futott szegény fűhöz-fához, de mindenütt azt mondták neki, hogy ehhez a mesterséghez nem értenek. A róka ugyan lobogtatta a farkát, hogy azzal lehetne kéményt söpörni, de csak akkor, ha füstölt kolbász lógna benne.
     – Sajnálom, vendéglőből hozatjuk a kosztot – mondta elkeseredve a bagoly s nem győzte a fülével a szemét törölgetni.
     Marabuéknál nagy szomorúság volt azon az estén. El is határozták, hogy másnap itt hagyják a marabu-várat és visszaköltöznek arra a jó forró szerecsen-homokra a pálmás Nílus partján. Mindjárt át is szalajtották Bagoly inast zsiráf szomszédékhoz, hogy kérje el a vasúti menetrendjüket. Nekik még bizonyosan meglesz, mert nemrég költöztek ide Afrikából.
     Zsiráf apó éppen aludni készült, mikor betoppant a bagoly és elhuhogta a bajukat.
     – Menetrendet nem adhatok, hanem adok egy jó tanácsot – hunyorított Zsiráf apó. – Kidobolták Szentesen: aki fázik reszkessen.
     – Süsd meg a tanácsodat! – süvöltötte haragosan a bagoly,
     Zsiráf apó mosolyogva súgott valamit a négy legényfiának.
     Mit súgott nekik, mit se, azt én meg nem tudom mondani, de az bizonyos, hogy mikor másnap hajnalban az öreg marabu kinézett az ablakon, táncolni kezdett kopasz fején a hálósapka, olyan csodát látott.
     – Hej, gyerekek! – csengette föl a háza népét – nézzetek csak ki az ablakon, mi történt az éjjel! Zsiráffejük nőtt a kéményeknek!
     Úgy volt biz az, négy zsiráffej meredezett ki a négy kéményen. Olyan bohókás látvány volt ez, hogy a kelő napnak is egyszerre nevetőre gömbölyödött az ábrázata.
     Úgy bizony, mert ahogy a bagoly inas elsuhogott, azt súgta Zsiráf apó a fiainak:
     – Gyerünk csak gyerekek, söpörjük ki a marabu szomszédék kéményeit, hogy meg ne vegye az istenadtákat a hideg. Nem sokból áll az nekünk, létra se kell hozzá.
     Biz ahhoz nem kellett semmi se, még székre se kellett nekik állni, csak úgy álló helyükből kidugták a fejüket a kéményen. Igaz, az ábrázatuk kormos lett egy kicsit, de a kémények szelelnek azóta, mint a parancsolat s marabuéknak eszükbe sincs a kivándorlás. Egész nap ott sütkéreznek a kemence körül s úgy járják a csárdást, ahogy a bagoly fütyül nekik. Közbe-közbe pedig elhallgattatják a bagoly muzsikást s felköszöntik az udvari kéményseprőjüket:
     – Ácsi! Éljen zsiráf bácsi!
     Ilyen jószívű teremtések a zsiráfok. Amelyiktek föléri a fejük tetejét, vakargassa meg a homlokukat, megérdemlik.

 

 

Szülőkategória: Magyar irodalom - Mesék, történetek
Kategória: Mesék állatokról
Tanulj velünk! ** Magyar nyelv és irodalom ** Mesék, történetek ** Mesék állatokról ** Móra Ferenc: A kéményseprő zsiráfok

Támogatók, segítők

Bartos Erika
Bódai-Soós Judit

Devecsery László
Duga Boglárka
Fecske Csaba

Galambos Bernadett
Garay Zsuzsanna
Hekli Éva
Kányádi Sándor
Kaprinay Éva

K. László Szilvia
Mentovics Éva
Mester Györgyi
Mészely József
Nagy Bandó András
Orgoványi Anikó
Pataki Edit
Péter Erika

Tóth Anna
Tóthárpád Ferenc

Érdeklik a szép fotók?

Látogassa meg a fényképgalériámat!  Művészi fotók az Óperencia főszerkesztőjétől.

Böngésző

Ajánlott böngészők a honlap használatához: Firefox, Opera, Google Chrome. Nem ajánlott böngésző: Internet Explorer 6.